felújítás

  • Felújították a mezőgecsei óvodát

    A mezőgecsei óvoda felújításában számos anyaországi település vett részt, köztük Kisvárda, Nagyhalász, valamint a Keleti Partnerség program és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) segítsége is hozzájárult ahhoz, hogy a mezőgecsei gyermekek és óvodapedagógusok megfelelő körülmények között dolgozhassanak.

  • Megújult a nagydobronyi idősotthon

    Jacob Koppenaal, a Stichting Metadidomi Foundation nevű holland segélyszervezet ukrajnai projektjének vezetője huszonkét évvel ezelőtt, 1993 januárjában járt először Kárpátalján, azóta az alapítvány hollandiai támogatóinak köszönhetően nagyon sokat tudott az itt élő embereknek segíteni.

  • Felszentelték az új épületszárnyat

    Ukrajna egyetlen magyar tannyelvű római katolikus középiskolája, a Munkácsi Szent István Líceum tanévnyitója a hagyományokhoz híven a munkácsi Tours-i Szent Márton-székesegyházban szentmisével kezdődött, melyet Majnek Antal megyéspüspök celebrált Snep Román munkácsi plébánossal, Megyesi László diakónus segédletével.

  • Rendbe teszik a kínai Nagy Fal legrégebbi szakaszait

    A kínai Nagy Fal legrégibb szakaszai mentén található természetes környezet visszaállításra dolgoznak ki nagyszabású programot a mai Santung tartomány, az egykori Csi állam területén – számoltak be a kulturális örökségvédelem helyi illetékesei.

  • A felújított épületektől a romladozó építményekig

    Hogy egy város lakói és látogatói jól érezzék magukat az adott településen, az is szükséges, hogy ne málladozó vakolatú házak, hanem szépen karbantartott épületek vegyék őket körül, melyek felüdítik a szemet. S az is fontos, hogy minél teljesebben sikerüljön megőrizni a városközpontok eredeti stílusát, hangulatosakká téve azokat. Az eredetileg zömmel neobarokk és szecessziós épületekkel rendelkező…

End of content

End of content