fesztivál

  • Császlóc csapata lett a legjobb

    Harmadik alkalommal rendezték meg az Ajaki Farsangi Disznótoros Fesztivált, a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legújabb városában. A disznótoros gasztrofesztivál nagyon jó hangulatban telt, és a szemerkélő eső sem tudta kedvét szegni a látogatóknak. A rendezvényen Kárpátalját Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, megyei képviselő, valamint Ajak három kárpátaljai testvértelepülése, Nagydobrony, Császlóc és Verbjázs képviselte.

  • VII. InternetVers Fesztivál

    A Hangraforgó internetes Szakmai Fórum, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, valamint a győri József Attila Művelődési Ház 2014-ben megrendezik a VII. INTERNETVERS FESZTIVÁLT énekelt és megzenésített versek előadói számára.

  • Megszűnik a Magyar Fesztivál Balett

    „A Magyar Fesztivál Balett 17 évi működés után, anyagi erőforrás hiányában kénytelen felfüggeszteni működését” – jelentette be a hírt Markó Iván, a társulat vezetője hétfőn egy hivatalos közleményben. Markó a társulat nevében is köszönetet mondott „annak a sok százezer nézőnek, akik 1996 óta figyelemmel kísérték a Magyar Fesztivál Balett előadásait”. A társulatvezető nem közölt további…

  • Dokumentumfilm-fesztivál Ungváron

    December 4-én, közép-európai idő szerint 11 órakor megbeszélést tartottak az ungvári sajtóközpontban, melyen közölték, hogy december 5-től 13-ig Ungvárra látogat a Docudays UA Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztivál legjobb filmjeit bemutató vándorfesztivál.

  • Magyar filmáradat Los Angelesben

    A Los Angeles-i Magyar Filmfesztivált november 13-án este Halász János kulturális államtitkár nyitja meg, majd Szász János A nagy füzet című filmjének díszbemutatójával indul a program. A Laemmle’s NoHo7 filmszínházban zajló filmünnepen 15 játékfilm és rövidfilmek is szerepelnek.

  • Cibereünnep Kisbégányban

    Október 13-án immár harmadik alkalommal gyűltek össze Kisbégány lakói, hogy megünnepeljenek egy, a faluban ma is élő szokást, a ciberefőzést. Az alkalomra számos helyi és környékbeli lakos érkezett, kicsik és nagyok egyaránt.

  • Hungarikum Napok Egerben

    Solymász-bemutató, mesterség-bemutató, táncház és – a kézzel húzott rétestől a csabai kolbászig – mindenféle finomság vár az egri Hungarikum Napokon október 18-20 között az Agria Parkban.

End of content

End of content