Hajnalig örömzenéltek a hagyományőrzők
Harmadszor szervezte meg Ignácz Mária, a Téglási Kultúrház igazgatója a Téglási Hagyományőrző Népdal- és Népzenei Fesztivált, amely évől évre több fellépő együttest vonz az ungvári járási faluba.
Harmadszor szervezte meg Ignácz Mária, a Téglási Kultúrház igazgatója a Téglási Hagyományőrző Népdal- és Népzenei Fesztivált, amely évől évre több fellépő együttest vonz az ungvári járási faluba.
Szeptember utolsó vasárnapján nagy sürgésre-forgásra lehettek figyelmesek az istentiszteletről hazafelé tartó derceniek – a Munkácsi járás számos településéről érkező műkedvelő együttesek ünnepi felvonulása vette kezdetét, élükön a Gyöngyösbokréta táncosaival, akik Fodor Béla nagyvőfély vezetésével a derceni lakodalmas bemutatásával hívogattak mindenkit az első alkalommal megrendezésre kerülő Dercenfesztre.
Kárpátalja legmagyarabb városa 950 éves.
Magyarország 93 településének 170 múzeumában 1515 program várja az érdeklődőket a 8. Múzeumok őszi fesztiválján szeptember 30-tól egy hónapon át. A fesztivált 2006-ban rendezték meg először.
Szombaton népzenétől és játékoktól volt hangos a tiszalöki Teleki Blanka Gimnázium udvara, ám ezúttal nem a diákok szórakoztak.
Hetedik alkalommal rendezték meg a Sátoraljaújhelyi Nemzetközi Kórusfesztivált szeptember 20. és 22. között.
Öt televíziós és két rádiós oklevelet, köztük a televíziós fődíjat is a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) munkatársai által készített műsorok nyerték az ungvári Szülőföldem szép határa elnevezésű nemzetközi televíziós és rádiós fesztiválon.
„A világvége elmaradt, folytatódhat a móka!” – hangzott a 9. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál jelmondata.
A volóci járási Zúgón (Гукливий) már kétszer rendeztek áfonyafesztivált a helyiek, így ünnepelve egyik fő megélhetési forrásukat.
Tizenötödik alkalommal nyílt meg csütörtökön Ungváron a Szülőföldem szép határa elnevezésű nemzetközi televíziós és rádiós fesztivál, amelyre ezúttal hat országból, köztük Magyarországról neveztek be a nemzetiségi kisebbségek életét és kultúráját bemutató médiaalkotásokat.
End of content
End of content