Idén sem maradt el a Solaris
A sóstavairól híres Aknaszlatina községben még a megszokottnál is több turistával találkozhattunk az elmúlt hétvégén.
A sóstavairól híres Aknaszlatina községben még a megszokottnál is több turistával találkozhattunk az elmúlt hétvégén.
Évente tízezernél is több pályázat érkezik be a Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA), melynek támogatási körébe visszaemelik a filmeket: így két év után ismét támogatják például a filmes fesztiválok megrendezését – mondta el L. Simon László országgyűlési képviselő, az NKA alelnöke a Kultúra.hu tusványosi sátrában június 27-én. Hozzátette: több támogatást kellene kiosztani a határon túl.
A debreceni Campus fesztivált 2007-ben rendezték meg először, s 2013-ban már második éve, hogy a rendezvény külön figyelmet fordít a határon túli diákszervezetek munkájára.
Szarvason, a történelmi Magyarország közepén immár XVI. alkalommal rendezték meg az Aratónappal egybekötött Kárpát-Medencei Magyarok Találkozóját.
A Peron Music Alapítvány a tizennyolcadik Peron Music Tehetségkutató Fesztivált 2013 őszén rendezi meg, amelynek alkalmából pályázatot írt ki.
A mezőgecsei polgármesteri hivatal és a Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete 2013-ban is megrendezi a Mezőgecsei Lekvárfőző Fesztivált, melyre 2013. augusztus 25-én kerül sor a mezőgecsei sportpálya területén.
Immáron második alkalommal rendezték meg a KurucFeszt elnevezésű fesztivált július 14-én Tiszapéterfalván.
Az első Nemzetközi Irodalmi Fesztivált rendezik meg szeptember 5-től Zágrábban többek között Nádas Péter magyar, Claudio Magris olasz, Jaume Cabré katalán és Goce Szmilevszki macedón író részvételével.
Idén júliusban immár második alkalommal várja az érdeklődőket a KurucFeszt elnevezésű fesztivál Tiszapéterfalván.
Július 5-én Ungváron sajtótájékoztatót tartottak a július 11-13. között megrendezésre kerülő Music Avia Bike Ukraine 2013 motoros fesztivál szervezői.
End of content
End of content