Smihal: megemeljük a tanárok és az egészségügyi dolgozók bérét
A pedagógusoknak 20, az egészségügyi dolgozóknak 30%-os fizetésemelést irányoznak elő.
A pedagógusoknak 20, az egészségügyi dolgozóknak 30%-os fizetésemelést irányoznak elő.
A tervezet értelmében az emelés két ütemben zajlik majd.
Az Állami Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint az ukránok fizetésük 47%-át élelmiszerre és a kommunális szolgáltatásokra költik.
A minimálbér január 1-től 450 hrivnyával emelkedett – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
A 2017. évi költségvetésben a kormány a tanárok és az egészségügyi dolgozók bérének 20-30 százalékos emelését tervezi – jelentette be a miniszteri kabinet szerdai ülésén Volodimir Hrojszman miniszterelnök.
Kárpátalja is bekerült Ukrajna 5 legrosszabbul fizető megyéje közé.
Áprilisban 3,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 2,6 százalékos volt a növekedés – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Márciushoz képest lassult a növekedés, akkor 4,9, illetve 3,2 százalékos volt a keresetek éves emelkedése.
„Kérem, árulja el, jogában áll-e a munkáltatónak a munkavállalók megkérdezése nélkül eldönteni, hogy hová, melyik bankba utalja a bérüket?”
A Beregszászi 7. Sz. Magyar Tannyelű Általános Iskola kollektívája azzal kereste meg levélben lapunkat, hogy segítsünk kideríteni, hogy hová tűnt a beregszászi tanárok inflációkövető bérpótléka. Ugyanis a beregszászi iskolák tanárai számára a januári hónapban nem számolták fel az inflációkövető bérpótlékot, ellentétben a beregszászi járás iskoláinak pedagógusaival, akik értesüléseik szerint megkapták e juttatásukat.
„Köteles-e fizetni a vállalat az ideiglenesen hiányzó kollégám feladatainak ellátásáért, ha az illető az alárendeltem (én vagyok az üzemvezető, az alárendeltem pedig a mester, aki egy 16 fős brigádot vezet)? Hatályban van még az SZSZKSZ Miniszteri Kabinetjének 1981. évi 1145. számú határozata, illetve annak 15. pontja?”
End of content
End of content