Áprilisban 3,6 százalékkal emelkedtek a magyar átlagkeresetek

Áprilisban 3,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 2,6 százalékos volt a növekedés – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Márciushoz képest lassult a növekedés, akkor 4,9, illetve 3,2 százalékos volt a keresetek éves emelkedése.

A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta.

A vállalkozásoknál 4,0 százalékkal emelkedtek, a költségvetés területén viszont 1,1 százalékkal csökkentek az átlagbérek éves összevetésben a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.

A kereseteket terhelő járulékok és a személyi jövedelemadó-szabályok nem módosultak, így a nettó keresetek a bruttó keresetekkel azonos mértékben változtak. A fogyasztói árak áprilisi 0,3 százalékos éves csökkenésével számolva a reálkeresetek 3,9 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül 2,9 százalékkal emelkedtek.

Az év első négy hónapjában 3,9, a közfoglalkoztatottak nélkül 2,9 százalékkal emelkedtek a keresetek. A vállalkozásoknál 3,5, a költségvetési szférában 1,4 százalékos volt a növekedés.