„Nem vagyunk mi magunkéi…” – Beszélgetés a Fodó Sándor-díjas Czébely Lajossal
Czébely Lajos magyartanár, költő, helytörténész, református kántor megkapta idén a Fodó Sándor-díjat.
Czébely Lajos magyartanár, költő, helytörténész, református kántor megkapta idén a Fodó Sándor-díjat.
Fodó Sándor-díjjal ismerték el dr. Kovács Mária szürtei családorvos, korábbi ungvári járási gyermekgyógyász munkásságát, akivel munkahelyén, a Szürtei Családorvosi Rendelőben beszélgettünk hivatásáról, családjáról és az ukrajnai egészségügy helyzetéről.
Fodó Sándor-díjas lett idén Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, ungvári és ungtarnóci református lelkész.
2015. augusztus 16-án töltötte be 85. születésnapját Aknaszlatinán Sóbányi Imre, akinek sok évtizedes, áldozatos közösségszervező munkáját a KMKSZ Fodó Sándor-díjjal ismerte el. Imre bácsi tizennégy éves korától él a településen, melynek történetét, valamint a Szlatinától elválaszthatatlan sóbányászat történetét a kezdetektől kutatta.
Korábban hírt adtunk arról, hogy 2015. január 24-én ünnepélyes keretek között átadták a 2014-es év Fodó Sándor-díjakat. Továbbiakban a díjazottakkal készült interjúkból többet is megtudhatunk életükről, pályafutásukról, további terveikről.
Ünnepélyes keretek között adták át 2015. január 24-én a 2014-es év Fodó Sándor-díjakat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) évkezdő közgyűlésén.
End of content
End of content