Nőtt Oroszország aranytermelése
Oroszországban tavaly 314,42 tonna aranyat termeltek, ami 2,45 százalékkal több az egy évvel korábbi 306,9 tonnánál.
Oroszországban tavaly 314,42 tonna aranyat termeltek, ami 2,45 százalékkal több az egy évvel korábbi 306,9 tonnánál.
Ukrajna 2018-ban 7,2 milliárd dollárért exportált gabonát, amivel rekordösszegre tett szert éves szinten – mondta el az Ukrajinszka Pravda hírportálnak Mikola Puhacsov, az Agrárgazdasági Intézet nevű kutatóközpont helyettes igazgatója.
A 2018-as eredmények alapján az ipari termelés indexe Kárpátalján 2017-hez viszonyítva 104,6%-ot tett ki – jelentette a Zakarpattya Online.
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelt feladata a határon túli magyar gazdálkodók érdekképviselete, a kormány segítette a külhoni magyar agrárszervezetek létrehozását, amelynek köszönhetően mostanra az agrártárca egy jól működő, átfogó kapcsolati hálóval rendelkezik, nagyságrendileg félmillió magyar gazdálkodót ér el – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön az erdélyi Partiumban tartott Szilágy megyei gazdafórumon.
Jó évet zárt Szerbia 2018-ban, jelentősen csökkent az államadósság, a gazdasági növekedés pedig régiós szinten kiemelkedő – közölte Miladin Kovacevic, a szerbiai statisztikai hivatal vezetője a hét végén a Politika című belgrádi napilapnak adott interjúban.
A növényvédelmet sokan hajlamosak úgy leegyszerűsíteni, hogy az a károsító felismerésével kezdődik, a megfelelő szer kiválasztásával folytatódik és a kezeléssel befejeződik.
Most éleződtek ki igazán látványosan újra az amerikai társadalomban húzódó feszültségek, amelyek jórészt a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedéséből és a társadalmi mobilitás hiányából fakadnak – mondta Ugrósdi Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában, a fergusoni zavargásokról.
2015 szeptemberétől a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola együttműködve a Nyíregyházi Főiskolával ismét indít Gazdálkodási és menedzsment (közgazdász) képzést Beregszászon az Ukrajnában nem akkreditált képzési rendszer keretében.
Jelentősen, több mint három százalékkal esett az olaj ára azt követően, hogy a vasárnapi görögországi népszavazáson a többség elutasította a hitelezők reformjavaslatait, de az áresésben szerepet játszott a kínai tőzsdék mélyrepülése és az iráni atomprogramról szóló lehetséges megállapodás is.
A külső politikai, gazdasági, információs kihívások és kockázatok gyors elemzésére, és erre alapozva a nemzetbiztonsági stratégia korrigálására és megújítására utasított Vlagyimir Putyin a nemzetbiztonsági tanács kibővített pénteki ülésén.
End of content
End of content