Szóját és árpát fog exportálni Ukrajna Kínába
Ukrajna és Kína aláírta a szója és árpa exportálásáról szóló szerződést.
Ukrajna és Kína aláírta a szója és árpa exportálásáról szóló szerződést.
November 28-án kerekasztal-megbeszélésre került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a kárpátalai magyarság gazdasági programjának megalkotása kapcsán.
A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) valamint a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. (KRÜH Zrt.) közös szervezésében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán 2013. november 22-én nemzetközi gazdasági konferenciát szerveztek, ahol a kárpátaljai résztvevőkön túl anyaországi, felvidéki és erdélyi vendégek és előadók is részt vettek. Az esemény központi célja az volt, hogy bemutassák a…
Szerbiában jelentősen mérséklődött az éves szintű infláció októberben a lassuló hazai kereslet és banki hitelezés, az alacsonyabb élelmiszerárak, valamint a jó termés hatására.
Ukrajnának közel 160 millió euróra van szüksége ahhoz, hogy felzárkózzon az Európai Unió piacához – véli Mikola Azarov miniszterelnök.
A Bevételi és Jövedéki Minisztérium figyelembe veszi az Ukrajna területén tevékenykedő, amerikai tőkével rendelkező társaságok érdekeit.
Csaknem egyharmadával esett vissza Ukrajnában a vodkagyártás, az előállított sör mennyisége pedig több mint egyötödével csökkent az idei és a múlt év szeptemberi adatainak összehasonlítása alapján – hozta nyilvánosságra kedden az állami statisztikai hivatal.
170 privatizált mezőgazdasági vállalat van Kárpátalján, melynek általános területe 168,75 ezer hektár, ebből 161,25 ezer hektár termőföld.
A Fekete-tenger menti országok gabonaközösségének létrehozataláról írt alá megállapodást kedden az oroszországi Kalugában Dmitrij Medvegyev orosz és Mikola Azarov ukrán kormányfő az orosz-ukrán államközi gazdasági vegyes bizottság ülése után.
A Magyar-Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. szeptember 27-én megnyitotta beregszászi fogadóirodáját.
End of content
End of content