Megtartotta második foglalkozását a 2020/2021-es tanévben a nyolc Tehetségpont
Ismét útjára indult a GENIUS tehetséggondozó programja, melyben Kárpátalja általános- és középiskolásai vesznek részt minden tanévben.
Ismét útjára indult a GENIUS tehetséggondozó programja, melyben Kárpátalja általános- és középiskolásai vesznek részt minden tanévben.
Az ösztöndíjfelhívás tartalmát a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács határozta meg.
Jelentkezési határidő: 2020. október 26. 14:00 óra
A képzés célja az érettségi felkészítés honismereti témaköröket érintve a nemzeti identitásuk erősítése és fejlesztése érdekében.
Kárpátalján a ZeneVarázslat programot ez a 19 ifjú zongoraművész-palánta végezhette el.
A tanfolyam feltételeit 73 fő teljesítette, így ők vehettek át magyar-ukrán nyelvű tanúsítványt.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2019 decemberében első alkalommal hirdette meg a „ZeneVarázslat” című képzést és hangversenyt.
Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Jankovics Mária Alkotótábort. A korábbi évek gyakorlatától eltérően ezúttal online formában bővíthették tudásukat, fejleszthették készségeiket a tábor résztvevői.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve 2020. október 30-ra meghirdeti a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók XVII. Konferenciáját.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által biztosított támogatásból a 2020/2021-es tanévre ismét meghirdeti a Soós Kálmán ösztöndíjprogramot.
End of content
End of content