Beregszászban járt Gödöllő polgármestere
Gémesi György látogatása során Beregszász nevezetességeit, emlékműveit is megtekintette.
Gémesi György látogatása során Beregszász nevezetességeit, emlékműveit is megtekintette.
A befolyt adományokat a magyar nyelvű oktatás támogatására fordítják.
A nap képe.
Két díjat is elnyert az alkotás.
Hárfakiállítás, kurzus és interaktív hangszerbemutató koncert is várja az érdeklődőket péntektől vasárnapig a 18. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztiválon.
Immár hagyomány, hogy minden év októberében világhírű hárfások látogatnak el Gödöllőre az MVM Koncertek keretében. Október 9. és 11. között már 17. alkalommal rendezik meg a Királyi Kastélyban a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivált. A gyönyörűen felújított Lovarda ismét méltó helyszíne lesz a rangos hangversenyeknek.
Első alkalommal szervezi meg Gödöllőn a magyar természetfilmes szakma 2015. május 14. és 17. között a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált – közölte Székelyhidi Tamás főszervező a rendezvényről csütörtökön tartott budapesti sajtóbeszélgetésen.
Két perc alatt 3937 leütéssel, illetve csapással a gödöllői Fricska Táncegyüttes három tagja rekordot állított fel Gödöllőn vasárnap délután – tájékoztatta az MTI-t a táncegyüttes sajtófőnöke.
Megkezdődött a Kárpát-medencei magyar nyelv és irodalom szakos tanárok találkozója hétfőn Gödöllőn.
Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíjat kapott a Gödöllői Királyi Kastély. Az ingatlanfejlesztési Oscar-díjként is emlegetett elismerést évente ítélik oda azoknak az épületeknek, amelyek a legsikeresebb fejlesztések közé tartoznak.
End of content
End of content