Kárpátalja ma: Kisboldogasszony-napi körmenet Tiszaújhelyben
Tudhattak valamit az öregek: a néphagyomány szerint ugyanis Kisboldogasszony napján, szeptember 8-án kezdődik meg az ősz, s indulnak el Afrikába a fecskék.
Tudhattak valamit az öregek: a néphagyomány szerint ugyanis Kisboldogasszony napján, szeptember 8-án kezdődik meg az ősz, s indulnak el Afrikába a fecskék.
Harmadik alkalommal találkoztak a görögkatolikus fiatalok augusztus 22-én Tiszacsomán a Hagyományőrző Szent István-napi Görögkatolikus Ifjúsági Fesztiválon, a Görfeszten, melyet ezúttal a „megszentelt élet” jegyében rendeztek meg.
179 évvel ezelőtt, 1836. augusztus 24-én kétnapos csecsemőjét ringatta a horlyói görögkatolikus parókia tisztaszobájában Firczák Bazil helyi lelkész felesége, Hadzsega Terézia. Nem is sejtette, hogy a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye jövőbeli püspökét tartja a kezében.
Két korosztályra bontva, külön-külön időpontban és helyszínen rendezte meg idén a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület fiataljai számára a Megmaradni találkozót. A 14–16 év közötti fiúkat és lányokat Karácsfalvára várták a július 30. – augusztus 2. közötti rendezvényre, melyet a Hogyan készülsz? témakörben szerveztek meg.
112 évvel ezelőtt, 1903. augusztus 3-án látta meg a napvilágot a Munkácsi járásban, Borhalom (Boboviscse) faluban Bendász István görögkatolikus kanonok, egyháztörténész és hitvalló.
Augusztus 1-jén rendezik meg a hagyományos családi napot, a „Család-csodát” a máriapócsi kegyhelyen – adja hírül a Hajdúdorogi Metropólia.
„Téged jöttünk köszönteni, méltóztassál meghallgatni, Ó pócsi templom csillaga, üdvözlégy szép Szűz Mária” – csendült fel több mint 300 kárpátaljai zarándok ajkán az ősi Mária-ének, amikor megpillantották a máriapócsi kegytemplom tornyát.
Előszeretettel idézik A prédikátor könyvében található gondolatot: „Ideje van a születésnek és ideje a halálnak, ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak. Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak.”
Több éves előkészület után, 2015. július 5-én vasárnap tíz hittanos vehette magához életében először a kenyér és bor színe alatt Jézus testét és vérét a nagybégányi görögkatolikus templomban.
Június 29. és július 4. között tizenötödik alkalommal táboroztak Antalócon a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerületének elsőáldozó fiataljai az egyházmegye táborozóhelyként és lelkigyakorlatos házként működő komplexumában.
End of content
End of content