Tízezer hímes tojásból építik meg a várat
Épül a világ legtörékenyebb vára Gyulán, a Harruckern János Közoktatási Intézmény tanműhelyében, ahol mintegy tízezer hímes tojásból készítik el a gyulai vár hű mását.
Épül a világ legtörékenyebb vára Gyulán, a Harruckern János Közoktatási Intézmény tanműhelyében, ahol mintegy tízezer hímes tojásból készítik el a gyulai vár hű mását.
2014.április 18-21 között rendezik meg a 15. Kisüsti Pálinkafesztivált Gyulán.
A 15. ünnepi Pálinkafesztiválra máris hatalmas az érdeklődés. Magyarország keleti régiójának egyik legnagyobb gasztro-kulturális fesztiváljaként, valamint a Pálinka Világkupa verseny rendezőjeként 2014-ben bővül a program.
A nagyszőlősi járási községben immár harmadszor rendezték meg a hagyományossá vált sakk- és dámajátékversenyt.
Minden KMKSZ-alapszervezet számára létkérdés, hogy minél változatosabb és érdekesebb társadalmi rendezvényeket szervezzen, mert csak így lehet az adott városi vagy falusi magyar közösség szellemi „motorja”, így foghatja azt össze, s ha kell, így mozgósíthatja azt a politikai célok elérésére is.
End of content
End of content