Gyulára került Krasznahorkai László Nobel-díjának másolata
A jövőben a díjtól indul az Almásy-kastély két állandó tárlatvezetése.
A jövőben a díjtól indul az Almásy-kastély két állandó tárlatvezetése.
A nap verse.
A nap verse.
A nap verse.
A nap verse.
Kárpátaljáról származó Gyulák.
Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földrőlAz ember és a föld csak élt tovább.
A magyar gyümölcsöt állítja a középpontba a XVI. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál, amelyet idén április 17. és 19. között rendeznek meg Gyulán – közölte Lovász Sándor főszervező az eseményről tartott hétfői sajtótájékoztatón.
Mint már korábban beszámoltunk róla, az idén – a községi művelődési házban – a KMKSZ helyi alapszervezete megrendezte a IV. Gyulai Sakk- és Dámajáték-versenyt, s míg a gyermek és az ifjúsági kategóriában már a múlt vasárnap eldőltek a helyezések, a felnőtt kategóriában csak most dőlt el, kié lett az 1., a 2. és a 3. helyezés.
A fizikai sportok, a test megmozgatása mellett szükség van az agytornára is, aminek kiváló eszközei a sakk- és a dámajáték, melyek fejlesztik az agyműködést, a logikai képességet, hisz’ arra stimulálják agyunkat, hogy kiszámítsuk az ellenfél várható lépéseit, gondolkodjunk az azokra adott válaszainkon, és hosszabb távon megtervezzük saját lépéseinket.
End of content
End of content