Kárpátalja anno: híres Gyulák

Április 12-én ünneplik névnapjukat a Gyulák, kiknek neve a török eredetű gyula méltóságnévből ered, mely a török jula (fáklya) szóra vezethető vissza.

A történelem során három római pápa mellett olyan neves férfiak viselték a Gyula nevet, mint Andrássy Gyula miniszterelnök, Kristó Gyula történész, Grosics Gyula labdarúgó, Illyés Gyula költő.

Kárpátalján is számos közismert személyiség kapta a keresztségben ezt a nevet.

Közülük emelünk ki néhányat:

Firczák Gyula görögkatolikus püspök

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke, dr. Firczák Gyula az Ung vármegyei Horlyón látta meg a napvilágot 1836. augusztus 26-án. Görögkatolikus papcsaládból származott. Gimnáziumi tanulmányait Munkácson, Ungváron, Kassán és Szatmáron folytatta. 1855-ben nyert felvételt az ungvári papneveldébe. Az ungvári intézmény mellett a bécsi Szent Borbála Egyetemes Görögkatolikus Papneveldében hallgatott teológiát, majd doktori fokozatot szerzett. 1861. szeptember 26-án szentelték pappá. Ezt követően az ungvári teológiai líceum tanára lett. Emellett beutazta Ausztriát, Bajorországot, Svájcot, Franciaországot és Angliát, ahol a papnevelő intézeteket és internátusokat tanulmányozta. 1866-ban Szentszéki ülnökké, 1871-ben címzetes kanonokká, 1875-ben a pap-árvaleány nevelő- és tanintézet igazgatójává, 1876 elején a papnevelő intézet rektorává és ugyanazon évben valóságos kanonokká, 1879-ben becsületvölgyi címzetes apáttá, 1883-ben líceumi prodirectorrá, 1886-ban nagypréposttá nevezték ki. 1883-ban a teológiai líceumnak kötelező tantárgyai közé felvettette az Aquinói Szent Tamás bölcseletét is. Támogatta az egyházi irodalmat és zenét.

Az 1882-ben tartott egyházmegyei zsinaton a tanügyi osztály előadójaként vett részt. 1887-ben országgyűlési képviselővé választották, s a tanügyi bizottság elnöke volt.

1891. május 25-én I. Ferenc József magyar király munkácsi püspökké nevezte ki. 21 évig állt az egyházmegye élén. 1912. június 1-jén hunyt el Ungváron.

Kepes Gyula orvosprofesszor

1847. december 7-én született a Bereg vármegyei Mezőváriban. Ungváron és Budapesten tanult. Beiratkozott a bécsi egyetem orvosi karára. 1870. augusztus 3-án orvosdoktorrá avatták. Ezután a bécsi Rudolf-kórházban Drasche és Weinle professzorok mellett dolgozott, egészen 1872 tavaszáig, mikor is Drasche professzor őt ajánlotta az éppen akkor Bécsben szerveződő Osztrák-Magyar Északi-sarki Expedíció orvosának. A 24 főből álló legénység közt ő volt az egyetlen magyar. Ő vizsgálta meg az expedíció tagjait, és az ő feladata volt, hogy összeállítsa a vállalkozás élelmiszerkészletét. Tanácsára nagy mennyiségű Tokaji Aszút és citromlevet vittek magukkal, hogy a vitaminszegény táplálkozásból származó skorbutot elkerüljék. Az expedíció a Tegetthoff nevű hajóval 1872. június 13-án futott ki Bréma kikötőjéből, hogy felfedezzék az ún. Északkeleti-átjárót. Mikor kikötöttek a norvégiai Tromsoben, egy ott honos szederfaj tartósított gyümölcséből vásárolt Kepes újabb készletre valót. Neki köszönhetően a skorbutot elkerülték, és a sok viszontagság ellenére csak egy embert vesztettek, aki tüdőbajban hunyt el. A gyógyításon kívül még az ő feladata volt a növény- és állatgyűjtés. Kepes Gyula később számos előadást tartott az expedícióról, még egy cikke is megjelent. Törzsorvossá léptették elő, kitüntették a Vaskoronarend III. fokozatával, több város díszpolgárává, illetve több tudományos egyesület tiszteletbeli tagjává választották. 1882-ben másodosztályú, 1895-ben elsőosztályú honvéd-főtörzsorvossá nevezték ki. Különböző helyőrségeken szolgált, majd 1904-ben megbízták a Honvédelmi Minisztérium egészségügyi osztályának vezetésével. 1924. október 26-án halt meg Budapesten.

Várady Gyula festő, hangszerkészítő

Sárosorosziban született 1866-ban. Képzőművészeti tanulmányait Münchenben végezte. Hódmezővásárhelyen és Budapesten élt, tevékenykedett. Mesterhegedű készítésével is foglalkozott. Az I. világháború után a budapesti Műszaki Egyetemen dolgozott modellkészítőként, miközben kelenföldi hangszerkészítő műhelyét továbbra is fenntartotta. 1929-ben hunyt el Komáromban.

Pallagi Gyula tanár, iskolaigazgató

A Bereg vármegyei Beregújfaluban született 1867. március 6-án. Budapesten szerzett diplomát. 1893-ban került a kisújszállási református főgimnáziumba tanárnak, ahol három év múlva igazgatónak választották. 1895-ben sikeresen doktorált Budapesten a Fourier-sorokból. Kisújszálláson maga mellé vette unokaöccsét, a diák Móricz Zsigmondot, akinek a nagy református kollégiumokban szerzett keserves tapasztalatai után itt végre nyugodt, szeretetteljes környezetben sikerült leérettségiznie. Szeretve tisztelt nagybátyja emlékét az író később a Légy jó mindhalálig és a Forr a bor című regényeiben örökítette meg.

Farbaky Gyula bányászmérnök

Munkácson született 1870. április 18-án. 1888-tól 1891-ig a selmeci akadémia hallgatója volt. Fémkohászati szakon végzett, később bányászatból is diplomázott. 1892-ben lett asszisztens Selmecbányán, 1894–1895 között az aacheni műegyetem tanársegédje a fémkohászati tanszéken. 1895-ben Vesztfáliában és Belgiumban, majd Svédországban tanulmányozta a fémkohászatot. 1895-től a selmeci kohóhivatal mérnökeként dolgozott. 1905-től haláláig a selmeci főiskola II. gépészeti tanszékének tanára, illetve vezetője volt. Számos publikációja jelent meg. Munka közben érte halálos baleset. 1911. október 26-án hunyt el.

Halász Gyula nyelvész, földrajztudós, fordító

1881-ben született a Bereg vármegyei Sárosorosziban Halász Imre újságíró fiaként. A magyaróvári gazdasági akadémián kapott oklevelet 1902-ben, majd 1906 és 1909 között a budapesti egyetemen tanult, 1911-től a Földrajzi Társaság titkára volt. Egy időben a Pesti Hírlap belső munkatársa volt, 1934-től négy éven át pedig a Rádió irodalmi osztályán működött lektorként. Fordítóként Stein Aurél, Sven Hedin, illetve Scott műveit ültette át magyarra. Alapítója volt az Utazások könyvtáracímű cégnek, illetve szerkesztője volt a Hat világrész című gyűjteménynek is. Olyan munkák fűződnek a nevéhez, mint az Öt világrész magyar vándorai (Bp., 1936); az Édes anyanyelvünk (Bp., 1938) és a Világjáró magyarok (Bp., 1945).

Szülőfalujáról így írt 1937-ben kiadott Falusi emlék című naplójában: „Ugocsa, Bereg! Boldog nyarak emléke fűz hozzátok, mennyi feledhetetlen kedves falu neve zsong emlékezetemben Nagypaládtól Sáros-Orosziig… rátok ismerek egy emberöltő messzeségből.”

1947-ben hunyt el. Sárosorosziban, a szülőháza helyén ma az általános iskola épülete áll, melyen egy tábla őrzi a tudós emlékét.

Csortos Gyula színművész

Munkácson született 1883. március 8-án. Édesapja id. Csortos Gyula, édesanyja Misitz Etelka. A Színiakadémiát 1904-ben végezte el. 1904–1905-ben Debrecenben, 1905–1907 között Szegeden kezdte pályáját. 1907-ben a Népszínház-Vígoperához került. 1908-ban Beöthy László Magyar Színházához szerződött, 1910-től 1912-ig a Vígszínházban játszott. Itt lett belőle igazán nagy színész, amit részben Molnár Ferencnek köszönhetett, aki kiváló szerepeket írt számára. Ezt követően 1914-ig ismét a Magyar Színház tagja volt. 1914-től 1922-ig a Vígszínház, 1922–1923-ban a Renaissance, 1924–1927 között a Magyar Színház tagja volt. 1923-ban a Belvárosi Színházban is fellépett. 1927-ben a Nemzeti Színház szerződtette, amelynek 1933-ig, majd 1935-től haláláig volt a tagja.

Súlyos cukorbetegsége az 1930-as évek elején jelentkezett először, emellett szívritmuszavar is fellépett nála. A második világháború vége felé, már súlyos betegen vállalta el utolsó főszerepét, a Nemzeti Színházban lépett fel Csehov Medve c. drámájában. 1945. augusztus 1-jén hunyt el.

Hevesi Gyula vegyészmérnök, közgazdász

Egy ungvári zsidó családban jött a világra 1890. november 21-én. Édesapja, Hevesi Adolf vegyesboltot vezetett, azonban a századfordulón tönkrement, s a család Budapestre költözött. Hevesi Gyula itt végezte el a középiskolát a Lovag utcai gimnáziumban. Az érettségit követően Hevesi a Királyi József Műegyetemen tanult tovább vegyészmérnök szakon, ahol 1912-ben kapott diplomát. Nehezen talált munkát, 1913–1914 folyamán a pöstyéni fürdőigazgatóság alkalmazta műszaki konzulenseként, emellett német szakkönyvet fordított le magyar nyelvre. 1914-ben az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. üzemébe került, ahol kutatómérnökként dolgozott. Ekkor kezdték el gyártani a gáztöltésű félwattos lámpákat, melyeknek kifejlesztésében nagy szerepet vállalt. 1917-ben megszervezte és 1919-ig vezette az Alkalmazott Mérnökök Országos Szövetségét, a világ első szocialista mérnökszakszervezetét. Az első világháború alatt a forradalmi szocialistákhoz csatlakozott. Elvállalta a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) folyóirata, az Internationale szerkesztését. Ezenkívül a KMP Központi Bizottságának tagja, a Tanácsköztársaság idején pedig két hétig szocializálási népbiztoshelyettes, majd három és fél hónapig a szociális termelés népbiztosa volt. A Tanácsköztársaság bukása után menekülnie kellett, először Bécsben, majd Berlinben és Olaszországban talált menedéket. Egy időre így is börtönbe került. Miután szabadon engedték, San Marinóban élt, majd a Szovjetunióba utazott. Nevéhez köthető a Központi Műszaki és Közgazdasági Tájékoztató Intézet megszervezése. 1938-ban rendszerellenesnek ítélték, és Szibériába száműzték, ahol kilenc évet töltött el egy munkatáborban. 1948-ban hazatért Magyarországra, és létrehozta az Országos Találmányi Hivatalt. 1949-ben levelező, 1956-tól rendes tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. 1959-ben Kádár javaslatára beválasztották az MSZMP Központi Bizottságába, amelyben haláláig tevékenykedett. 1970-ben hunyt el.

Hrabár Gyula bankigazgató

Évtizedeken át volt bankigazgató Beregszászban Hrabár Gyula. Mint szakmájának kiváló szakértője gazdagon kamatoztatta tudását, tapasztalatát a város javára. Ősrégi magyar család sarja. A Hrabár család nevével már 1213-ban találkozhatunk levéltári okmányokban. IV. Béla magyar király Johannes Hrabart Mezőkaszonyba helytartójának nevezte ki. A család birtokai Nagymuzsaly, Bene és Halábor környékén terültek el. Hrabár Gyula 1897. április 28-án született a Bereg vármegyei Alsóvereckén. Végigharcolta az első világháborút. 1915 júliusában vonult be a 65. gyalogezredhez, rövid kiképzés után az orosz harctérre került, ahol 18 hónapon át az első vonalban harcolt. II. osztályú ezüst vitézségi éremmel, Károly csapatkereszttel tüntették ki. Hadnagyként 1917-ben esett orosz hadifogságba, ahonnan csak 40 hónap múlva került haza. 1921-től volt bankigazgató Beregszászban. Kedvező hitelek folyósításával segítette elő városunk gazdasági fejlődését. A csehszlovák uralom alatt a magyar–ruszin barátság és testvériség eszméit ápolta. Végtelenül művelt, ugyanakkor nagyon szerény ember volt, Beregszászban nagy tisztelet övezte haláláig.

Galambosi Gyula munkácsi cigányprímás

A Galambosi család több nemzedékre visszamenően zenéléssel foglalkozott, többek között zsidó esküvőkön és ünnepeken játszottak. Galambosi Gyulától tanulta meg a klezmer zene – kelet-európai jiddis hangszeres tánczene – alapjait a munkácsi származású Jávori Ferenc, a Budapest Klezmer Band alapítója és vezetője.

Krocskó Gyula zoológus, tanár

Ungváron látta meg a napvilágot 1934. augusztus 9-én. 1940-ben az Ungvári Magyar Királyi Elemi Iskolában kezdte meg tanulmányait. 1952-ben érettségizett az Ungvári 1. Számú Középiskolában. 1957-ben végezte el az Ungvári Állami Egyetemet mint okleveles zoológia, biológia és kémia szakos tanár. Kiváló eredményeinek köszönhetően vezető laboránsi munkakörben alkalmazták az egyetemen. 1960-ban jelent meg az első tudományos munkája: Kárpátalja és az Északkeleti-Kárpátok denevéreiről, tekintettel a kihalt fajokra, ásatási maradványok alapján a jelenkori fauna kialakulására címmel. Ukrajnában elsőként elemezte a fajokat populációs szinten, ökológiai megközelítéssel analizálva a fajok térségbeli, faji, nemi, korbeli felépítését, napi ciklusát, táplálkozásukat, téli álmukat, vándorlásukat, szaporodásukat és fejlődésüket, fajközi csoportosulásukat, ellenségeiket és élősködőiket, morfo-fiziológiai jelentőségüket. Elkészítette a Kárpátalján honos denevérfajok kataszterét. Ezzel jelentősen hozzájárult a denevérek védelméhez. 1962-ben az Ungvári Állami Egyetem Állattani Tanszékének tanársegéde lett. 1966-tól a Schmalhausen nevét viselő Állattani Intézet aspiránsa Kijevben. 1968-tól az Ungvári Állami Egyetem tanára volt. 1970 márciusában sikeresen megvédte kandidátusi disszertációját. Ugyanezen év szeptemberétől már docensként dolgozott. 1989-től az egyetem biológia karának dékánhelyettese volt. 1993-ban professzori rangot kapott. 1995-től 2000-ig az Állattani Tanszék vezetője az Ungvári Egyetemen. 2003-as nyugdíjba vonulásáig professzorként dolgozott. 2000-től az MTA köztestületi tagja lett. 2002-ben a Magyar Professzorok Világtanácsa oktatói és kutatói tevékenysége elismeréseként a Pro Universitate et Scientia díjjal tüntette ki. 2003-tól haláláig a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, a Biológia Tanszék megalapítója, vezetője volt. 2004-ben az MTA külső tagjává választották. 2006-tól az MTA doktora volt. 2007. december 1-jén hunyt el. Több mint 150 publikációja jelent meg.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma