Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kárpátalján járt
Többek között a Rákóczi-főiskolára is ellátogatott.
Többek között a Rákóczi-főiskolára is ellátogatott.
Bejelentette visszavonulását kedden Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó.
Gyurta Dániel 200 méter mellen címvédőként bronzérmet nyert a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek pénteki napján.
Gyurta Dániel világcsúccsal győzött 200 méter mellen vasárnap az úszók dubaji rövidpályás világkupaversenyén.
Két világbajnok úszót, Gyurta Dánielt és Hosszú Katinkát, valamint a férfi-vízilabdaválogatottat és szövetségi kapitányát, Benedek Tibort, illetve Shane Tusup úszóedzőt választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 56. alkalommal kiírt szavazásán.
A 200 méteres mellúszás olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Gyurta Dániel a 100 méteren szerzett szombati második hely után vasárnap győzött fő számában a norvégiai nemzetközi rövidpályás versenyen.
Gyurta Dániel olimpiai és világbajnok úszó, valamint Őze István, az idén 127 éves Újpesti Torna Egylet (UTE) klubigazgatója pénteken ünnepélyes keretek között aláírta azt a szerződést, amelynek értelmében a versenyző az UTE-ben folytatja a pályafutását.
A japán Jamagucsi Akihiro szombaton megjavította Gyurta Dániel világcsúcsát 200 méteres mellúszásban.
End of content
End of content