Befogadóközpont nyílt Debrecenben az ukrajnai menekülteknek
A felújított kempingben tizenegy új alkalmazottat foglalkoztatnak, közülük hatan kárpátaljaiak.
A felújított kempingben tizenegy új alkalmazottat foglalkoztatnak, közülük hatan kárpátaljaiak.
A szupermarketekben már érezhető az áremelkedés Németországban.
A nagykövet elmondta, hogy alig érkeztek német fegyverek hazájába.
Elvágta az orosz haderő Csernyihiv városának utánpótlási vonalait.
Kijelenthető, hogy a NATO-csúcson meghozott döntés tükrözi a magyar választópolgárok döntő többségének elvárásait.
A továbbutazók számára a pályaudvarokra, valamint a Liszt Ferenc repülőtérre különbuszokkal biztosítják az eljutást.
Az megszállt területekről, főleg ahol aktívan folynak a harcok, nem lehet pontos információkat szerezni.
571 felnőtt és 48 gyermek nemét nem határozták még meg.
A határt lépők közül 1 848-an kapta 30 napra érvényes tartózkodási engedélyt.
Az ukrán elnök szerint a támogatás túl későn érkezett ahhoz, hogy megakadályozza Putyin ukrajnai invázióját.
End of content
End of content