Ferenc pápa Twitter-üzenetei
„Az élet nehéz pillanataiban a keresztények Isten Anyjának palástja alatt találnak védelmet és gondoskodást.”
„Az élet nehéz pillanataiban a keresztények Isten Anyjának palástja alatt találnak védelmet és gondoskodást.”
„Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.” Jézus Krisztus ezeket a szavakat a hegyi beszédben nem csak az apostolokhoz intézi. Ezek a szavak minden keresztényhez szólnak.
Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? (Márk evangéliuma 8.,36.)
„Aztán odaért Jerikóba és végigment rajta. Élt ott egy Zakeus nevű tehetős ember, a vámosok feje. Szerette volna látni Jézust szemtől szemben, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetű volt.
Az Atyához Jézus vezet el bennünket, de előbb Jézushoz kell eljutni, ez pedig nem megy másként, mint emberi vezető által, akit a Lélek közvetítőnek kiválaszt. Ez még akkor is így van, ha valaki közvetlenül a Szentírást olvasva tér meg Jézushoz, hiszen az apostolok és evangélisták, az egyház Szentlelkétől sugallt, de egyben emberi tanúságtételét olvasta.
Máté evangéliuma 6. rész 10. vers és a Heidelbergi káté 123. kérdés-felelete: „Jöjjön el a Te Országod”. Azaz: vezérelj minket úgy a Te Igéddel és Lelkeddel, hogy egyre jobban engedelmeskedjünk neked. Tartsd meg és növeljed a Te anyaszentegyházadat. Pusztítsd el az ördög munkáit és minden ellened feltámadt hatalmat, minden gonosz tervekkel egyetemben, melyek a Te…
„S jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat…” A karácsonyról írni lelkészként nem egyszerű feladat. Ezerszer elmondott részletek, kívülről és belülről ismert ige, csontig lerágott történet. Istálló, jászolbölcső, csillag, pásztorok, napkeleti bölcsek/királyok, arany, tömjén, mirha, angyalok, égi szózat… Karácsonyi bevásárlás, jajmitvegyekajándékba, bejgli, karácsonyfa, gyertya, csillagszóró, Reszkessetek betörők, sütés-főzés, szaloncukor, fadíszítés… Bibliai és világi kellékek kavalkádja –…
„A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.” Ézsaiás 9,1
A magyar derű szó eszünkbe juttatja a derűs időt, a ragyogó napsütést, a mélykék égen úszó fodros bárányfelhőket. Azonban nemcsak az időjárásra érvényes, hanem a benső világunkra is igaz, hogy a derűs órákat, napokat borús időszakok követik.
„Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. Kiirtja a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből. Kivész a harci íj is, mert békét hirdet a népeknek. Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig.” (Zak. 9,9-11)
End of content
End of content