Antik ikont foglaltak le a határőrök Nevetlenfalunál
A gyanú szerint kiemelt kulturális és történelmi értékkel bírhat.
A gyanú szerint kiemelt kulturális és történelmi értékkel bírhat.
A felhasználók több mint 90 százaléka alkalmazza üzeneteiben és posztjaiban.
Csehországba vitték volna.
Az ikon szállítására nem volt engedélye a sofőrnek.
Szent Miklós ünnepe előtt egy nappal a Kárpátalja anno sorozatban a III. században élt csodatevő püspököt ábrázoló ikont láthatunk, mely a középapsai (Szerednye Vogyane, Rahói járás) görögkatolikus templomot díszíti.
A rendszerváltás után, amikor megnyíltak a határok, nemcsak a kárpátaljaiak mehettek szabadon Magyarországra, onnan is átjöhettek hozzánk. Azonban nemcsak rokonok és barátok érkeztek, hanem kereskedők is, akik felvásároltak mindent, ami értékes és mozdítható volt.
Január 7. és 10. között harmadik alkalommal szervezett ikonfestő lelkigyakorlatot a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ).
Patakófalu település Ukrajnában, Kárpátalján, a Nagybereznai járásban.
Az ikon – a görög eredetű eikon szóból ered, jelentése „kép” vagy „képmás” – fatáblára festett, arany- vagy fémlemez háttérrel, olykor drágakövekkel díszített szentkép, kegykép, jellemzően a görögkatolikus és a pravoszláv vallás attribútumai közé tartozik.
A Varga Antalként a nagyszőlősi járási Csepén született Tarzíciusz ferences testvér a szegedi ferences rendház növendékeként 2001-ben véletlenül találkozott az ikonfestészettel Hódmezővásárhelyen Jószai Sándor festőművész ikonkiállításán, majd a hosszas gyakorlati és elméleti pallérozódás után maga is ikonfestő lett, sőt később Esztergomban és Budapesten sok érdeklődő fiatalnak is oktatta az „ikon teológiáját” és az ikonfestő mesterség…
End of content
End of content