Hatékonyabb „módszer”
Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék!
Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék!
Ti már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok; bár csakugyan uralomra is jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk.
Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják.
Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.
Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen rám.
Isten szava bizonyíték, nem ígéret. Vagy akár így is mondhatnám, az ő ígérete mindig bizonyíték is egyszerre.
Tartsátok emlékezetben ezt a napot, és ünnepeljétek meg az ÚRnak nemzedékről nemzedékre.
A test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek.
„Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását.” Zsolt 50,23
„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok.
End of content
End of content