Vasárnapi üzenet
Imádkozzatok… Mt 26, 41
Imádkozzatok… Mt 26, 41
Sima, egy Ukrajnában született izraeli iskoláslány kezdeményezésére a kárpátaljai gyerekek együtt fognak békét kérni Istentől.
Több száz tibeti imádkozott az Egyesült Államokban kórházi kezelés alatt álló dalai láma egészségéért egy Szecsuan tartományi buddhista kolostor előtt – számolt be a kiterjedt tibeti forrásokkal rendelkező washingtoni székhelyű Szabad Ázsia Rádió.
A keresztények leggyakoribb panasza épp az idővel kapcsolatos: „Többet kellene imádkoznom…; szeretnék imádkozni, de legtöbbször nincs rá időm.” Állandóan hallunk ilyeneket.
A munkácsi római katolikus templomban februárban az ukrajnai békéért imádkoznak.
Kilencedik alkalommal szervezik meg december első vasárnapján a Kárpát-medencei imanapot. A háttéranyagot az idén a Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egyesülete készítette elő.
Az elmúlt hétvégén ismét együtt mozdult a Kárpát-medence református ifjúsága: a régió különböző területein mintegy ezer fiatal hajtott egyszerre fejet Istene előtt.
„Ez a fajta nem űzhető ki mással, csak böjttel és imádsággal!” (Mk 9,29)Vasárnap a templomainkban a holdkóros fiú történetét olvassuk fel.Az édesapa, aki tehetetlenül nézi végig fia szenvedéseit, az aggódó és sokszor tehetetlen szülők sokaságát juttatja eszünkbe.
A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.
Naamán, az arámok királyának hadseregparancsnoka, nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az ÚR Arámot.
End of content
End of content