Kárpát-medencei Ifjúsági Imaéjjel kárpátaljai helyszínekkel is
Az alkalomhoz kárpátaljai református közösségek is csatlakoztak.
Az alkalomhoz kárpátaljai református közösségek is csatlakoztak.
Az imádkozás, a közös ima a pandémia idején elhunytakért szól.
Hordozzuk imádságban az egészségügyben dolgozókat!
A Kárpát-medencei református egyházak vezetőinek tanácskozó testülete szeptember 23-án, szerdán online ülésezett.
Az Egyházak Világtanácsa (EVT), az úgynevezett Főbizottság az Emberi Testvériségért tagjaként felhívással fordult azokhoz a „testvérekhez”, akik hisznek a Teremtő Istenben, és május 14-ére imanapot hirdet a világjárvány végéért.
A zimbabwei keresztyén nők vezetésével imádkoznak együtt a világ minden országában 2020. március 6-án, pénteken, az ökumenikus világimanapon.
Zvér Endre nagyböjti imádsága 1896-ból.
Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén szlovén keresztény nők állították össze – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára csütörtökön az MTI-vel.
A pápa világméretű imahálózata hivatalos ima-appot hozott létre, amely „Klikkelj és imádkozz!” felszólítással világszerte arra hívja az embereket, hogy kapcsolódjanak be Ferenc pápa havonta változó imaszándékába és a mindennapos imádságba.
End of content
End of content