Érjen véget a járvány: világvallások közösen imádkoznak csütörtökön

Az Egyházak Világtanácsa (EVT), az úgynevezett Főbizottság az Emberi Testvériségért tagjaként felhívással fordult azokhoz a „testvérekhez”, akik hisznek a Teremtő Istenben, és május 14-ére imanapot hirdet a világjárvány végéért.

A világvallások párbeszédét és összefogását célul kitűző szervezet böjtre és az emberiségért végzett könyörgésre hívja a vallásos embereket. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is arra kéri a híveket, hogy csütörtökön ki-ki a maga helyén imádkozzon a koronavírussal szenvedőkért, a világért, a biztonságért és a rendért.

Az összefogásnak mások mellett az Egyházak Világtanácsa (EVT) is tagja és a világ legnagyobb ökumenikus szervezeteként maga is csatlakozott a felhíváshoz. „Közösségeinkben sokan élik át a félelmet, bizonytalanságot, az elszakítottság és elszigetelés miatti traumát, sőt, a szeretteik elvesztése miatti fájdalmat” – fogalmazott a tagegyházakhoz intézett levelében Ioan Sauca, az EVT főtitkára.

„Az egészségügyi világkrízis közepette ez az világra szóló összefogás és az imádságban megvalósuló egység a készségünk bizonyítéka, hogy gondot viseljünk egymásról” – folytatta a román ortodox professzor, aki egyben a Bossey-i Ökumenikus Intézetet is igazgatja. „Az EVT tagegyházai saját közösségeikből, saját hagyományaikból kiindulva támogatják egymást, közösen fordulnak kifelé, a körülöttük élők emberek szükségleteire figyelve erősítik az emberiség nagy családját.”

Felhívásában a bizottság közös imádságra hív, hogy „mindenki a maga helyén és vallásának vagy hitének tanításait követve, könyörögjön Istenhez azért, hogy ez a világjárvány elmúljék tőlünk és az egész világtól, és mindannyian megmeneküljünk ettől a csapástól”.

„Ne feledkezzünk meg a Teremtő Istenhez fordulni ebben a válságban”, amikor a „koronavírus-járvány milliók életét veszélyezteti szerte a világon”. Az Emberi Testvériségért Főbizottság Vatikán által is közzétett üzenete „emlékeztet az orvosok és kutatók felelősségére”, de főként minden embernek üzen, hogy „ki-ki saját vallási meggyőződése szerint forduljon imádsággal az Istenhez, tartson böjtöt és végezze az irgalmasság cselekedeteit, könyörögve Istenhez, hogy szüntesse meg a járványt, segítse a tudósokat a gyógyszer meglelésében és szabadítsa meg a világot a járvány egészségügyi, gazdasági és humanitárius következményeitől”.

A Főbizottság azt javasolja, hogy „május 14-e legyen az imádság, a böjt és az emberiségért végzett könyörgés napja”. Arra buzdítja a vallási vezetőket és az embereket világszerte, hogy „válaszoljanak erre felhívásra és forduljanak közösen Istenhez egy hanggal, hogy oltalmazza meg az emberiséget, segítsen legyőzni a világjárványt, nyújtson biztonságot, egészséget és felvirágzást, továbbá tegye ezt a világot emberibbé és testvéribbé”.