Ady Endre: Imádság háború után
A nap verse.
A nap verse.
A liturgikus nap minden szertartását elvégzik a jelenlévők.
Július negyedik vasárnapján ünnepeljük világszerte a nagyszülőket, időseket.
A mi Istenünk a legnehezebb kérdésekre is választ ad.
Hordozzuk imádságban az egészségügyben dolgozókat!
Klobusiczky Péter kalocsai érsek imádsága a lelkiismeretről 1906-ból.
A svéd hatóságok megtiltották, hogy a gyermekek asztali áldást mondjanak, és a Bibliáról tanuljanak egy svédországi óvodában, mert szerintük az sérti az oktatási törvényt.
A pápa világméretű imahálózata hivatalos ima-appot hozott létre, amely „Klikkelj és imádkozz!” felszólítással világszerte arra hívja az embereket, hogy kapcsolódjanak be Ferenc pápa havonta változó imaszándékába és a mindennapos imádságba.
Hét évvel ezelőtt a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) vezetőségében az a gondolat fogalmazódott meg, hogy a hitben járó fiatalok az Úr Jézus példáját követve virrasszanak és imádkozzanak egy éjszakán keresztül. Ha a Messiásnak szüksége volt erre a hosszú esdeklésre a Gecsemáné-kertben, akkor mennyivel inkább fontos, hogy korunk népe is így emelje lelkét az Úrhoz.
Imádság: Isten és ember kapcsolata
End of content
End of content