interjú

  • „Kárpátaljai magyar vagyok, ezt mindig és mindenütt büszkén vállalom” – Interjú Füzesi Magda költővel

    Elismert költő, Táncsics Mihály-díjas újságíró, a Beregi Hírlap egykori és a Kárpátaljai Hírmondó jelenlegi főszerkesztőfüzesi magdaje, a Forrás Stúdió és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapítói közé tartozik, tagja az Ukrajnai Írószövetségnek, a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Művészeti Akadémiának.

  • Készül Aknaszlatina történeti monográfiája

    Az Aknaszlatinán élő, nyolcvanöt éves Sóbányi Imre meglepően sokat tud a sóbányászata miatt híressé vált máramarosi település múltjáról. 1944-ben, tizennégy évesen került családjával Szlatinára, ami nagyon megtetszett neki, igyekezett az akkori idős emberektől, továbbá régi iratokból és forrásokból is mindent megtudni a település és a sóbányászat múltjáról.

  • Síakrobatikai sikerek Munkácson

    A Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola testneveléstanára, Legeza István egy egészen különleges sportágat oktat és népszerűsít nagy odaadással a fiatalok körében már évek óta. Példaértékű az az elszántság és hozzáállás, amellyel e sportághoz viszonyul, s nem utolsósorban azok a sikerek is, amelyeket növendékei elértek. Néha ahhoz, hogy nagy dolgok jöjjenek létre – elég…

  • A diákoktól az idősekig

    Sok olyan emberrel találkozhatunk mostanság, akinek „csak” a Jóistenbe vetett hite ad erőt a túléléshez, a Kárpátalján maradáshoz, egyáltalán ahhoz, hogy higgye: a jelenleg országunkban uralkodó helyzet egyszer, hamarosan megoldódik. Ezért most különösen nagy jelentősége van annak, hogy a történelmi egyházak és a hozzájuk kötődő szervezetek hogyan igyekeznek segíteni híveiknek.

  • Művészként akarja Isten dicsőségét szolgálni

    A sors útjai kifürkészhetetlenek, s gyakorta megtörténik, hogy valaki nem azon a pályán találja meg élete valódi célját, amelyiken elindult. A március 15. alkalmából vidékünkön fellépő magyarországi énekes, Mészáros János Elek élete sem úgy indult, hogy művész lesz, s harmincegy éves fejjel kezdte tanulni az éneklést, melynek immár a virtuóza lett. Miként is alakult így…

  • Beszélgetés Nagy Anikó énekesnővel – Akinek nótás kedvű volt az édesapja

    Nemzeti ünnepünk alkalmából, Kész Gézának, a KMKSZ kulturális titkárának a szervezésében március 13. és 16. között nagy sikerű hangversenykörutat tett Kárpátalján Nagy Anikó, az Ungvári Filharmónia énekesnője és Mészáros János Elek magyarországi énekes, s hangjuk szépségével több településen is elvarázsolták az értő fülű közönséget. A koncertkörút kapcsán készítettünk interjút a művésznővel.

End of content

End of content