Könyvajánló: Arc-poeticák

Lengyel János: Arc-poeticák. Beszélgetni jó. Intermix Kiadó, Ungvár – Budapest, 2015.

Első interjúmat 1988-ban, középiskolásként készítettem, ez még magán viselte a kezdők minden hibáját. Fokozatosan tanultam meg a fortélyokat, hogy mit lehet kérdezni, meddig lehet elmenni… Rájöttem, nem is olyan könnyű szóra bírni az embereket. Igaz, vannak olyanok is, akiket irányítani kell, mederben tartani bő lére eresztett mondanivalójukat.
Egyet viszont jól tudtam: én nem olyan sablonos, alákérdezős anyagokat szeretnék készíteni, amilyeneket az akkor a Szovjetunióban megjelenő magyar nyelvű sajtóban olvasni lehetett.
Az új évezred elején rendszeresen kezdtem publikálni a KárpátInfóban, a Beregi Hírlapban, majd a Kárpátaljai Hírmondóban, de egy-egy cikkemet lehozta a Kárpáti Igaz Szó is. A beszámolók és a tudósítások mellett egyre több interjút készítettem. 2008-ban támadt az az ötletem, hogy ezeket össze kellene gyűjteni, és újakkal kiegészítve megjelentetni egy kötetben. El is kezdtem a munkát. Kiválogattam a legérdekesebbeket és a legjobban sikerülteket, majd felállítottam egy listát, hogy kiket szeretnék még meginterjúvolni. Persze, egy dolog a tervezés és más a kivitelezés.
Voltak, akik kategorikusan elzárkóztak a válaszadás elől, mások halogatták a dolgot, de olyanok is akadtak, akik a munka közben álltak fel a „vallató” székből. A terv végül mégis valóra vált: az ungvári Intermix Kiadónál 2009 második felében jelent meg a Halott ember karácsonya című kötetem, amelyet Nagy Zoltán Mihály szerkesztett. Ez a könyv majd’ félszáz kárpátaljai, onnan elszármazott vagy vidékünkön járt személlyel készült beszélgetést tartalmaz. Főként az irodalom, az írás terén tevékenykedő kollégákat sikerült megszólaltatnom, talán nem véletlenül.
A könyvvel az volt a szándékom, hogy az olvasók bepillantást nyerjenek a Kárpátalján élő magyar emberek életébe, megismerjék az áttelepültek gondolatait és azt, hogy mit gondolnak rólunk mások. Örültem, hogy sikerült összehoznom ezt az anyagot, de idővel rájöttem, hogy amit elvégeztem, nem teljes. Ekkor fogalmazódott meg bennem az elhatározás, hogy folytatom a munkát. Nekiláttam hát, hogy − kicsit más koncepció mentén − összehozzam a 2009-es kötet folytatását.
Amikor a kedves olvasó e sorokat olvassa, már kiderült, hogy ez sikerült. Többéves munka után, amely szintén nem volt mentes a kudarcoktól, végre kézzelfogható valósággá vált az új kötet, amelynek a beszédes Arc-poeticák címet adtam. Az interjúkat két fejezetbe soroltam. Az elsőbe a ma is otthon élő alanyokkal, a másodikba az onnan kitelepült és a Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében élő személyekkel készült beszélgetések kerültek. A paletta szélesedett ugyan, de még korántsem teljes, ami előrevetíti a folytatás lehetőségét vagy inkább kívánalmát.
Interjúalanyaim között akadnak, akik a 2009-es kötetben is szerepelnek, mint például József Attila-díjas írónk, Nagy Zoltán Mihály, Füzesi Magda költő, a Kárpátaljai Hírmondó főszerkesztője, Lőrincz P. Gabriella, Becske József Lajos, Koszták István vagy egykori támogatóm és „pótanyám”, a Budapesten élő Urbán Magdolna. Ebben a kötetben is többségben vannak a határainkon inneni és túli irodalmárok, mint Bertha Zoltán irodalomtörténész, egyetemi tanár, Ködöböcz Gábor, az Agria című folyóirat, Borbély András, az Újnautilus internetes folyóirat, Punykó Mária, az Irka című gyermeklap főszerkesztője, vagy a kárpátaljai magyar irodalom új nemzedékének képviselői: Csordás László, Marcsák Gergely, Kovács Eleonóra, Hájas Csilla, Kurmai-Ráti Szilvia, Pusztai-Tárczy Beatrix. Persze, nem csupán irodalmárokkal, tollforgató emberekkel beszélgettem. Kudla György személyében egy sokoldalú alkotó embert ismerhettem meg, aki tanít, ír, zenél, de kiemelhetném Gortvay Gábort is, aki a Bercsényi Miklós Alapítvány titkáraként tevékenykedik a szülőföldjéért. Azon túl, hogy igyekeztem bemutatni az alanyt, minden beszélgetésben felvetettem a Kárpátalja-vonalat: mit jelent az illető számára a táj, a fogalom, az érzés… Kíváncsi voltam, hogyan lát minket, mit gondol rólunk a Kolozsvárott élő irodalomtörténész, az Erzsébetvárosban lakó ruhatervező, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető tanára vagy éppen a békásmegyeri lakótelepen élő kedves háziasszony. Kiszemeltjeim között, sajnos, voltak olyanok, akiket már a 2009-es kötetben is meg szerettem volna szólaltatni, de az újabb próbálkozásaim is kudarcba fulladtak. Én azonban nem szoktam feladni, amit a fejembe veszek, igyekszem véghezvinni. Úgy vélem, a reménybeli harmadik kötettel teljessé tudom majd tenni azt az elképzelést, ami 2008-ban megfogalmazódott bennem.
Az interjúk 2009 és 2014 között készültek, tehát öt esztendő válogatott termését gyűjtöttem össze, mindegyik szöveg végén feltüntettem az évszámot. A legtöbb beszélgetés már megjelent valamelyik nyomtatott vagy internetes kiadványban, de van olyan is, amit kizárólag ebben a kötetben olvashatnak. A korábbi megjelenés helye talán zavarólag hatott volna, ezért ennek feltüntetését mellőztem.
Külön köszönetet mondok Koszták István grafikusnak, aki nem csak egyik beszélgetőpartnerem volt, ő tervezte a kötet borítóját is, valamint
Szemere Judit újságírónak, akivel szintén készítettem interjút és egyben ő a könyvem szerkesztője. Továbbá hálás vagyok a Szentendrén élő péterfalvai festőművésznek, Kutlán Andrásnak, aki ugyan nem szerepel a könyvben, de egyéb tekintetben sokat segített nekem.
Kedves olvasó, remélem, amikor a kötet végére ér, sok új értékes információval gazdagodva, elégedetten fogja megállapítani, hogy nem volt hiábavaló az olvasásra szánt idő.

Lengyel János