Magyar segítséggel épülhet újjá Irak legnagyobb keresztény városa
Az iraki újjáépítés folytatódásáról beszélt Dezső Tamás történész az M1 Ma reggel vasárnapi műsorában.
Az iraki újjáépítés folytatódásáról beszélt Dezső Tamás történész az M1 Ma reggel vasárnapi műsorában.
Vegyi fegyverrel hajtottak végre támadást az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet erői az észak-iraki Erbíl közelében – közölte csütörtökön Berlinben a német védelmi minisztérium szóvivője.
A Bagdadtól 80 kilométerre északra fekvő Halísz városában történt börtönlázadásban a belügyminisztérium szóvivője szerint 30 rab és hat rendőr meghalt, és 40 elítélt megszökött.
Robbantássorozat rázta meg kedden az iraki fővárost és környékét, a merényletekben legalább 28 civil életét vesztette – közölték a helyi hatóságok.
Az amerikai hatóságok több mint hatvan, korábban elveszettnek hitt műkincset adtak vissza Iraknak. Köztük volt néhány, Szaddam Husszein néhai iraki diktátor palotájából származó aranyozott tárgy, illetve II. Sarrukín újasszír király mészkőszobrának feje.
Az iraki kormányzat közlése szerint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet emberei szombaton szétdúlták egy újabb ókori romváros, Hatra maradványait Észak-Irakban, az IÁ ellenőrzése alatt álló területen.
Az Egyesült Államok szombaton és vasárnap Irakban 10 célpontot támadott, Szíriában pedig 13 légicsapást hajtott végre.
Az Egyesült Államok Erbíl közelében dróncsapást hajtott végre az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szélsőséges milícia egy állása ellen, négy F-18-as vadászbombázó pedig egy konvojt és egy másik állást támadott – közölte pénteken a Pentagon.
Nemzetközi kampány indult az iraki, pontosabban az ottani, ISIS által ellenőrzött területeken élő keresztényekért.
Az iraki felkelők és a kormány hadserege közti harcok miatt év eleje óta mostanáig milliós tömeg menekült el otthonából.
End of content
End of content