Az amerikai kormány azonnali távozásra szólította fel állampolgárait Irakból
Arra is kérik őket, hogy ne keressék fel személyesen a külképviseleteket az országban.
Arra is kérik őket, hogy ne keressék fel személyesen a külképviseleteket az országban.
A nagykövetség és a bagdadi kormány egyelőre nem kommentálta a bejelentést.
A kurdisztáni régiót már több mint 200 ballisztikus rakétával és drónnal támadták.
A tanácskozáson kitértek a meglévő óvintézkedésekre, illetve a szükséghelyzetbeli folyamatokra is.
Irak a büntetésvégrehajtási intézetek túlzsúfoltságával küzd.
11 év után először
Mohammed Taufík Allávi korábbi távközlési minisztert nevezte ki kormányfővé szombaton Bagdadban Barhám Száleh iraki elnök – jelentette az INA iraki állami hírügynökség.
Washington légicsapásokat hajtott végre az iraki fővárosban, Bagdadban Iránhoz köthető célpontok ellen – jelentette helyi idő szerint csütörtök este az amerikai média meg nem nevezett amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva.
„Teljes mértékben Irán a felelős” az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége elleni támadásért – jelentette ki Twitter-üzenetében Donald Trump amerikai elnök kedden, néhány órával azután, hogy tüntetők megpróbáltak behatolni a nagykövetség épületébe.
Iraki tüntetők tucatjai rohanták meg Irán konzulátusát vasárnap a siíták szent városának számító Kerbelában, szemtanúk szerint a tiltakozók átmásztak az épületet körülvevő betonakadályokon, leszedtek egy iráni zászlót, és a helyére az iraki nemzeti lobogót húzták fel.
End of content
End of content