Első KVIT/FISZ Tábor Kárpátalján
Első alkalommal szervezte meg a KVIT és a FISZ közös nyári írótáborát Kárpátalján.
Első alkalommal szervezte meg a KVIT és a FISZ közös nyári írótáborát Kárpátalján.
E napot hagyományosan felolvasóestekkel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, színházi versestekkel, dedikálásokkal szoktuk ünnepelni.
Megkötés nélkül bárki jelentkezhet, aki magyar nyelven alkot, magyarországiak és határon túliak egyaránt.
Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, a Nyugat első nemzedékének egyik meghatározó alakja.
A közönség a 10 döntős mű közül választhat.
A Kossuth-díjas költő ma ünnepli 70. születésnapját.
Mihail Afanaszjevics Bulgakov szovjet-orosz író Kijevben született.
Ahmatova műveit a viharos szenvedélyek pontos, tömör sorok abroncsában lélektani mélységekig hatoló ábrázolásmódja teszi örökre emlékezetessé és egyedivé.
A csaknem húszéves száműzetés pályájának legtermékenyebb időszaka volt: megírta a világirodalom egyik legismertebb regényét, A nyomorultakat.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány gitáros, verses, zenés és irodalom tábort hirdet második alkalommal.
End of content
End of content