Halálból a feltámadásra
Jn 20,1-10. A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.
Jn 20,1-10. A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.
Lk 11,37-44. Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála.
Zsolt 51,1-9. A karmesternek: Dávid zsoltára, abból az időből, mikor nála járt Nátán próféta, mert bement Dávid Betsabéhoz.
Mindig váratlanul jön, akit mindig várunk – a Szentlélek.
„Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10,10 )
ApCsel 2,1-22.41-42. 1 Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen,
Jer 9,22-23. 22 Ezt mondja az ÚR: Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag!
Lk 15,11-32. 11 Azután Jézus így folytatta: „Egy embernek volt két fia.
„ahol ketten vagy hárman összegyűlnek” Mt 18,20
„Azon időben Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.”(Jn 17,1-3)
End of content
End of content