Szlovénia alkotmányba foglalta az ivóvízhez való jogot
A szlovén parlament csütörtökön alkotmányba foglalta az ivóvíz hozzáféréséhez való alapvető jogot – közölte a szlovén közszolgálati televízió.
A szlovén parlament csütörtökön alkotmányba foglalta az ivóvíz hozzáféréséhez való alapvető jogot – közölte a szlovén közszolgálati televízió.
A szennyezett ivóvíz megtisztítására alkalmas könyvet készítettek a kutatók, akik szerint a fejlesztés hatékonynak bizonyult az első terepen végzett teszteken.
A Vérke-parti város ivóvízellátásáért felelős cég vezetése az elmúlt időszakban már kétszer is felszólította a lakosságot tartozása gyors rendezésére, mert mint mondták, különben kényszerű leállással fenyeget a helyzet.
Jövő hétfőtől felfüggeszthetik a vízszolgáltatást Beregszászban, ha a lakosság nem kezdi el törleszteni tetemes tartozását a Kárpátvíz Kft. felé.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1994-ben a víz világnapjává nyilvánította március 22-ét. Azóta ezen a napon igyekeznek szerte a világban felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos éltető elemünk, a víz óvása és tudatos, nem pazarló felhasználása.
Mezőgecse éppúgy, mint a kárpátaljai magyar falvak többsége, nem rendelkezik központi vízellátással. A 2014-es év végéig a mezőgecsei óvodában és iskolában a gyerekek talajvizet ittak, mely víz nem felel meg az ivóvíz kategóriának.
A biciklire szerelve a levegőből állítja elő az ivóvizet.
Az Anonymus hackercsoport adatai szerint az orosz „megszálló hatalom” kapcsolta le a Krím félszigetet édesvízzel ellátó szivattyúkat, hogy a helyi lakosság az ukránokat tegye felelőssé a történtekért, s az oroszok is Ukrajnát tegyék meg bűnbakká.
A hosszan tartó hőség miatt korlátozták a Kárpátvíz Kft. által szolgáltatott ivóvíz használatát Beregszászban.
Rossz minőségű ivóvízzel károsítja szervezetét az ukránok egynegyede, ráadásul jó néhány házban vagy akár egész településeken abszolút nincsen ivóvíz.
End of content
End of content