Tiszta ivóvíz a mezőgecsei intézményeknek!

Mezőgecse éppúgy, mint a kárpátaljai magyar falvak többsége, nem rendelkezik központi vízellátással. A 2014-es év végéig a mezőgecsei óvodában és iskolában a gyerekek talajvizet ittak, mely víz nem felel meg az ivóvíz kategóriának.

Mester András polgármester megkeresésére Bátori József, a Kárpátaljai Református Egyház Ung megyei főgondnoka bekapcsolta Mezőgecsét az ivóvízprogramba, melyen keresztül már több kárpátaljai intézményt láttak el ivóvízzel. 2014 decemberének első hetében került beüzemelésre a kifejezetten a Mezőgecsében található vízre beállított tisztítóberendezés, melyből ivóvízzel látják el a mezőgecsei óvodát, iskolát és parókiát. Az iskola udvarán kialakítottak egy közösségi csapot is, melyből a lakosság is tiszta ivóvízhez tud jutni. A tisztítóberendezésnek hála, a továbbiakban a mezőgecsei gyerekek tiszta ivóvizet használhatnak, köszönhetően az amerikai presbiteriánus egyház nőszövetsége Arkansas, illetve Missisipi államokban lévő szervezeteinek.