„Gyertya vagyok” – A Hangraforgó együttes adventi műsora
„Okozz örömöt, hadd legyen boldogabb a másik, kinek lényéből az öröm rád visszasugárzik.” (Tóth Endre)
„Okozz örömöt, hadd legyen boldogabb a másik, kinek lényéből az öröm rád visszasugárzik.” (Tóth Endre)
Az ünnepi időszak beköszöntével sokaknak ismerős érzés lehet a mázsás stressz súlya, amikor kétségbeesetten járunk boltról boltra, hogy időben megtaláljuk szeretteink számára a legmegfelelőbb
December 24-én rövidebb munkanapot javasolnak a munkáltatók – adta hírül a PMG hírügynökség.
Salánkiaktól hallottam először „szálláskereső Mária” éneket, mely igen népszerű a vallásos hagyományban.
A kereszténységnek több mint két évezrede ugyanaz az üzenete karácsonykor, a remény megszületése. Az M1-en Erdő Péter bíboros, prímást, esztergom-budapesti érseket arról kérdezték, hogy mi a katolikus egyház üzenete a híveknek és a világnak így a 21. század második évtizedének végén.
Egyre többen állítanak műfenyőt élő fa helyett, rövidtávon azonban ez jobban károsítja a környezetet, mint egy fenyő kivágása.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola angol szakos hallgatói igazi karácsonyi hangulattal töltötték meg az intézmény egyik előadótermét december 20-án.
Advent van, közeleg a karácsony, és ilyenkor megindul az adománygyűjtő dömping. A rászorulók segítésével – amúgy egész évben – foglalkozó szervezetek ekkortájt nagyobb eséllyel tudnak adományt szerezni a számukra.
A karácsony a világ szinte minden országában az egyik legjelentősebb ünnep, még akkor is, ha annak nem igazán vannak keresztény gyökerei. Természetesen, minden országban jellegzetes szokások, tradíciók kötődnek a karácsonyhoz – ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora december derekán, a 10-ével kezdődő héten a karácsonyi ünnepkör számos népszokását mutatja be. Az összeállítást a szerkesztő gazdag zenei anyaggal illusztrálja.
End of content
End of content