„Gyertya vagyok” – A Hangraforgó együttes adventi műsora

Szerző: | 2019.12.10., 12:55 | Kulturális hírek

„Okozz örömöt, hadd legyen
boldogabb a másik,
kinek lényéből az öröm
rád visszasugárzik.”
(Tóth Endre)

Sárosorosziban immár hagyományosan minden adventkor a falu központjában bekapcsoljuk az adventi koszorú gyertyáit, és reméljük, hogy a várakozás erősíti hitünket és vágyunkat, hogy Jézus Krisztus ezen a karácsonyon is szívünkbe költözik. A gyertyagyújtások alkalmával rövid műsorral is készül a római katolikus vagy a református egyház ifjúsága, illetve a könyvtár Hangraforgó együttese.

Rendhagyó módon advent második szombatján nem a téren, hanem a könyvtárban tartották meg az adventi műsort, melyet az együttes tagjai készítettek és adtak elő Gyertya vagyok címmel. Műsorukban „rávilágítottak” arra, hogy mi is olyanok vagyunk, mint a gyertyák. Ha nem akarunk világítani, másokért élni, cselekedni a jót, fényt és meleget árasztani, akkor semmi értelme az életünknek. Létezésünknek csakis akkor van értelme, ha égünk; s csakis akkor örvendenek majd körülöttünk az emberek annak, hogy mi vagyunk, így nem hiába élünk. Ezért azonban adnunk kell valamit abból, ami bennünk van: szívélyességünkből, örömünkből, nevetésünkből, szomorúságunkból, vágyainkból, álmainkból, egyszóval mindenből. Miközben magunkból adunk, aközben bennünk is egyre világosabb lesz, s bevilágítjuk az utat, melyen a kis Jézus eljön hozzánk.

Összeállításukban ismert és kevésbé ismert adventi, karácsonyi dalok, énekelt versek és szavalatok csendültek fel meghittebbé téve a várakozás misztériumát. A december az ajándékozás hónapja. Az együttes tagjait is sikerült meglepni, akik nagy örömmel fogadták az ajándékokat. A műsor létrejöttét és az ajándékokat a Bethlen Gábor Alap és a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesülete támogatta.

Gáti Georgina könyvtárvezető

Pin It on Pinterest

Share This