Ingyenes orvosi vizsgálatok gyerekeknek és felnőtteknek Nagyberegen
Gyerekek és felnőttek számára.
Gyerekek és felnőttek számára.
Az alkalmon az ungvári karitász ingyenkonyhájának kiadásaira gyűjtöttek.
Különösen az Ukrajnából érkezettek részére.
A Karitász Orvosmissziójának 75. útja.
A Katolikus Karitász a szaktantermek korszerű felszerelésével segített.
Élelmiszercsomagokat és angyalbatyut hoztak.
A Katolikus Karitász határon túli magyar településeken is támogatott diákokat.
A járványhelyzet miatt a karitász munkatársai előre csomagoltan osztották ki az ételt.
Idén mintegy tízezer gyermek iskolakezdését szeretné segíteni a Katolikus Karitász augusztus elején indított segélyprogramjával – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
End of content
End of content