A kárpátaljai magyarság jogaiért állt ki Ferenc Viktória Brüsszelben
Felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós intézmények vezető tisztségviselői a nemzeti kisebbségek kéréseit semmibe veszik.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós intézmények vezető tisztségviselői a nemzeti kisebbségek kéréseit semmibe veszik.
A hivatalos ukrán álláspont az ukrajnai kisebbségek helyzetéről többször is helyet kapott a fórumon.
Ukrajna szűkíti a nyelvi és oktatási jogokat – figyelmeztetett a képviselő.
Az elnök szerint sok uniós képviselő el sem tudja képzelni milyen sok megpróbáltatásnak van kitéve a kárpátaljai magyarok kisebbség.
Oleg Nyikolajenko, a Külügyminisztérium sajtószóvivője pénteken egy rádióinterjúban reagált Várhelyi Olivér EU-biztos, Brenzovics László KMKSZ-elnök és Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő megbeszélésére.
Idén húsz túrát kívánnak elindítani, így szinte egy hétvége sem telik majd el kirándulás nélkül.
A fenyegetés ismét a magyar külképviseletekhez és az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központhoz érkezett.
Mi, magyarok szabadságszerető nemzet vagyunk, akiket nem törtek meg sem a mongolok, sem a törökök, sem a Habsburgok, sem a szovjetek. Most sem törünk meg.
A belügyminiszter reagált a kárpátaljai magyarságot ért múlt heti beregszászi fenyegetésre.
End of content
End of content