Bocskor Andrea: nem kaptak szót a kárpátaljai magyarság képviselői az ENSZ fórumán

Kétnapos Kisebbségi Fórumot tartott az ENSZ, mely ezúttal rendhagyó módon, hibrid formában került megrendezésre – írja közösségi oldalán Bocskor Andrea, európai parlamenti (EP-) képviselő Facebook-bejegyzésében.

A képviselő kihangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy a két nap alatt több tucat felszólaló fejthette ki véleményét a közössége helyzetéről, a kárpátaljai magyar közösség képviselői nem kaptak szót, az előzetes regisztráció ellenére sem. Ezzel szemben a hivatalos ukrán álláspont az ukrajnai kisebbségek helyzetéről többször is helyet kapott a fórumon.

„Az ukrajnai helyzet kapcsán szerettük volna kiemelni az anyanyelvű oktatás fontosságát, a 2017 óta szűkülő nyelvhasználati és oktatási jogokat, a kárpátaljai magyar közösség vezetői elleni koholt eljárásokat, politikai nyomásgyakorlást, az ukrán politikusok uszító nyilatkozatait, melyek azt sugallják, hogy a nemzeti kisebbségek másodrangúak, ellenségeik a többségi nemzetnek, és nemzetbiztonsági veszélyt jelentenek, csak azért, mert kiállnak korábban gyakorolt jogaik érdekében” – írta Bocskor Andrea.

Majd hozzátette, ismét bebizonyosodott sajnos, hogy a kárpátaljai magyar közösség Magyarország, a nemzeti kormány és a Kárpát-medence külhoni magyar közösségein kívül nem számíthat mások támogatására.

Kárpátalja.ma