Lekvárkóstolóval egybekötött teadélután a Pásztor Ferenc Házban
Minden résztvevő nagy érdeklődéssel érkezett, hiszen a megszokott tea mellé ezen a napon egy lekvárbemutatót is ígértek a szervezők.
Minden résztvevő nagy érdeklődéssel érkezett, hiszen a megszokott tea mellé ezen a napon egy lekvárbemutatót is ígértek a szervezők.
Harminc évvel ezelőtt, 1992-ben II. János Pál pápa rendelete alapján február 11-e a betegek világnapja lett.
A hagyomány szerint, aki Balázs napja alkalmából megszentelt almából eszik, azt egy éven át elkerüli a torokfájás.
A Bustyaházai Szent Erzsébet Katolikus Óvodát 2001-ben alapították.
A rózsafüzér egy utazás, amely megváltoztatja az életedet.
A Katolikus Karitász határon túli magyar településeken is támogatott diákokat.
A katolikus egyház augusztus 5-én üli Havas (vagy Havi) Boldogasszony ünnepét.
A katolikus templomokban ősi hagyományt követve általában húsvét vigíliáján keresztelik meg a felnőtt korukban megtérteket.
Gyertyaszentelő Boldogasszony napján emlékezik meg arról a katolikus világ, hogy Szűz Mária Jézus születése utána negyvenedik napon bemutatta fiát a jeruzsálemi templomban.
Jézus imádata nélkül nem tudom elképzelni az életemet – fogalmazott Jean-Luc Moens.
End of content
End of content