A tűzszünet életbe lépése óta 66 ukrán katona halt meg a Donyec-medencében
Tavaly július 22-én állapodtak meg a tűzszünetről a minszki összekötő csoportban, amely július 27-én lépett életbe.
Tavaly július 22-én állapodtak meg a tűzszünetről a minszki összekötő csoportban, amely július 27-én lépett életbe.
Ukrajna megerősítést kapott az AstraZeneca és a Novavax által kifejlesztett 12 millió dózis vakcina szállításáról, amely még ebben a hónapban meg is történik.
Sajtójelentések szerint az ámokfutó katona elbarikádozta magát.
Az interneten mindenki számára hozzáférhető, kutatható lesz az I. világháborúban hősi halált halt, megsebesült és hadifogságba esett magyar katonák adatbázisa.
Románia több mint 200 fővel növeli a külföldi missziókban részt vevő román katonák és civilek számát 2020-ban – közölte szerdán Klaus Iohannis államfő.
Az őszi sorozás alkalmával közel 10,5 ezer sorköteles fiatalt hívhatnak be katonai szolgálatra az ukrajnai fegyveres testületekhez – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Artem Artemenko altábornagy, az Ukrán Fegyveres Erők vezérkari főnökének személyzeti ügyekben illetékes helyettese, akit az UNN hírügynökség idéz.
A szentendrei székhelyű Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezettel együttműködve a Magyar Honvédelem és a Hősök Napja alkalmából hely- és hadtörténeti kiállítást szervezett Beregszászban.
A Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület évek óta újítja fel és gondozza a világháborúkban elesett honvédek sírjait Kárpátalján. Olvasóink eddig is nyomon követhették az egyesület kárpátaljai munkáját, különös tekintettel a huszti katonatemető rendbehozatalára.
A kormány gondatlansága miatt már több napja a szabad ég alatt tölti napjait közel hatszáz katona. Többségük a 128-as egységhez tartozik.
Valóságos hősként ünneplik Franciaországban és az Egyesült Államokban is azt a három férfit – köztük két amerikai katonát – , akik péntek este ártalmatlanná tették a francia szuperexpresszen lövöldöző és három személyt megsebesítő támadót.
End of content
End of content