A Vigyázók fotókiállítása a Rákóczi-főiskolán

A szentendrei székhelyű Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezettel együttműködve a Magyar Honvédelem és a Hősök Napja alkalmából hely- és hadtörténeti kiállítást szervezett Beregszászban. A kiállítás helyszínéül a Rákóczi-főiskola főbejárati orsótere szolgál. A tárlat Puskás László Pál fotóművész katonasírokról készült képeivel a Vigyázók katonai kegyeleti tevékenységét, a kárpátaljai hadisírok felkutatása, megmentése és felújítása érdekében kifejtett munkáját dokumentálja az adott település bemutatásával.

129527_2

Hangácsi István, a Vigyázók egyesületének elnöke, a szervezet rövid történetét ismertette megköszönve a támogatást a magyar honvédelmi tárcának illetve a helyi lakosoknak, akik nemzeti, felekezeti hovatartozástól függetlenül sok esetben ajánlják fel segítségüket a Vigyázóknak. Kovács Vilmos parancsnok, a magyar Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum képviseletében kiemelte, hogy a honvédelem nem csak katonai ügy, hanem minden magyar ügye, hiszen minden család érintett valamelyik háborúban, amelyekre ezen a napon emlékezünk. Aláhúzta, hogy a munka, amit a Vigyázók végeznek kiemelkedő fontosságú, és nem csak a szervezet feladata, hanem minden magyar szent kötelessége. Szabó János konzul, Magyarország Ungvári Főkonzulátusáról megköszönte az egyesület munkáját, közölte, hogy a szervezet tevékenysége olyan szolgálat, amely kapcsolatot teremt a helyi lakosság és a kegyelet ápolása között, közelebb hozva hozzánk apáink, egykori védelmezőink hagyományát. A fotóművész, Puskás László Pál, meghatódottságát fejezte ki az eseménnyel kapcsolatban, kiemelve, hogy a munka, amit végeznek, hatalmas energiákat szabadít fel az egyesület tagjaiban. Hozzátette, minden kép egy történet, a múlt és a jövő közötti átmenetet képviseli, hiszen a múltról beszélünk, és a jövőnek dolgozunk.

A tárlatot az érdeklődők május 18 – június 30. között tekinthetik meg a Rákóczi-főiskolán.

Sponták Szabina

Kárpátalja.ma