Mély, veszélyes kátyúk nehezítik a közlekedést a Kijev–Csap autóúton
A mély kátyúk miatt az elmúlt napokban több tucat jármű rongálódott meg.
A mély kátyúk miatt az elmúlt napokban több tucat jármű rongálódott meg.
A munkálatokról a közösségi médiában is közzétettek felvételeket.
A nap képe.
Küldjön Ön is fotót rovatunkba!
Az elmúlt időszakban igazi tél köszöntött be vidékünkre. Decemberben és januárban a hófödte tájban gyönyörködhettünk, ám ahogy olvad a hó, úgy válik láthatóvá, hogy milyen siralmas állapotba kerültek az autóutak.
A mukachevo.net hírportálhoz azzal a kéréssel fordult a beregszászi járási Csikós egyik lakosa, hogy tegyék közzé a településen készített felvételeket, melyek a borzalmas állapotban lévő útszakaszokat ábrázolják.
A december 1-jei helyzet szerint a kárpátaljai közutak fenntartására az előírt 7,9 millió hrivnya helyett csak 3 millió hrivnyát folyósítottak, ami a szükséges összeg 38 százaléka.
Idén 75 millió hrivnyát különítettek el a kárpátaljai utak javítására. Ez azonban a szükséges összegnek mindössze a 18 százaléka.
Autósok egy csoportja kollektív keresetet nyújtott be.
Az Ukravtodor ukrán állami útkezelő vállalat 2013 június végéig az utakon felszámolja ígérete szerint a kátyúkat.
End of content
End of content