ZNO 2021: megkezdődtek a vizsgák
Kémia vizsgával kezdődött meg a 2021‐es külső független érettségi első napja.
Kémia vizsgával kezdődött meg a 2021‐es külső független érettségi első napja.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány ötödik alkalommal rendezte meg a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégéjét.
A neves magyar felfedezők, tudósok és szakemberek közül legtöbben Magyarország határain kívül találták meg helyüket, és külföldön, leggyakrabban nyugaton váltak híres szakemberekké. Sokan közülük nem feledték hovatartozásukat, büszkén tekintettek magyarságukra, noha tisztában voltak azzal, hogy a hazai feltételek mellett nem lehettek volna sikeresek. Néhányuk nem szívesen emlegette származását. Ide soroljuk Polányi Jánost is, akit a…
A kémikusok nemzetközi szervezete (IUPAC) szerdán javaslatot tett a periódusos rendszer négy új elemének, a 113-as, 115-ös, 117-és és a 118-as elemnek a nevére, három elem földrajzi nevet kapott, Moszkva, Japán és Tennesse állam után, a 118. elemet az orosz fizikus, Jurij Oganesszján tiszteletére nevezték el.
Kémiavetélkedőt szervezett Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Biológia és Kémia Tanszéke február 3-án. Az eseményre a vidék magyar tannyelvű középiskoláinak tanulóit várták.
A DNS-javítás mechanizmusvizsgálataiért Tomas Lindahl svéd, Paul Modrich amerikai és Aziz Sancar török-amerikai tudós kapja a kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Akadémia szerdai bejelentése szerint.
A Richter Gedeon Nyrt. 1999-ben díjat alapított általános, közép- és szakközépiskolai tanárok részére, hogy támogassa és erősítse a kémia színvonalas iskolai oktatását. Kuratórium ítéli oda a rangos elismerést, a személyenként 400 ezer forintos díjat.
Három ezüstéremmel és egy bronzéremmel térhetnek haza a magyar versenyzők a 46. Nemzetközi Kémia Diákolimpiáról (IChO), amelyet idén Hanoiban rendeztek július 20. és 29. között.
A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. 1999-ben díjat alapított általános, közép- és szakközépiskolai tanárok részére, hogy támogassa és erősítse a kémia színvonalas iskolai oktatását. Egy kuratórium ítéli oda a rangos elismerést, a személyenként 400 ezer forintos díjat.
Arieh Warshelnek, az egyik idei kémiai Nobel-díjasnak el kellett hagynia a kibucot, mert kémiát akart tanulni a haifai Technion műszaki egyetemen – írta csütörtökön az izraeli Maariv című lap.
End of content
End of content