„A Kémia Oktatásáért” díj 2013
A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. 1999-ben díjat alapított általános, közép- és szakközépiskolai tanárok részére, hogy támogassa és erősítse a kémia színvonalas iskolai oktatását.
A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. 1999-ben díjat alapított általános, közép- és szakközépiskolai tanárok részére, hogy támogassa és erősítse a kémia színvonalas iskolai oktatását.
Beregszászban több híres ember is született. Közéjük tartozik az ismert amerikai kémikus, Julius Rebek (Rebek Gyula), aki idén töltötte be a 68. életévét.
Időben érkeztem a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty-termébe, ahol meglepően sok ember gyűlt össze a Magyar Kémia Oktatásáért Díj átadására.
Halusz Magdolna személyében kárpátaljai is van idén a Richter Gedeon által a Magyar Kémiaoktatásért-díjjal kitüntetett tanárok között.
Az amerikai Robert J. Lefkowitz és Brian K. Kobilka kapta fehérjekutatásokért az idei kémiai Nobel-díjat – jelentették be szerdán a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.
Rákkutatás közben, véletlenül bukkantak rá amerikai kutatók egy molekulára, amellyel olcsóbban és „zöldebben” állítható elő a nejlon.
A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. 1999-ben díjat alapított általános, közép- és szakközépiskolai tanárok részére, hogy támogassa és erősítse a kémia színvonalas iskolai oktatását.
Közel egy évvel azután, hogy csatlakoztak a periódusos rendszer elemeihez, a kémikusok nemzetközi szervezete, az IUPAC hivatalosan is jóváhagyta két új transzurán elem, a 114-es rendszámú livermorium (Lv) és a 116-os a flerovium (Fl) nevét – adta hírül honlapján a szervezet.
End of content
End of content