Nemezbabák készültek a nagydobronyi tanoda első őszi kézműves-foglalkozásán
Tűnemezeléssel készítettek babát a nagydobronyi tanoda szeptember 4-ei kézműves-foglalkozásának résztvevői.
Tűnemezeléssel készítettek babát a nagydobronyi tanoda szeptember 4-ei kézműves-foglalkozásának résztvevői.
A kézimunka megismételhetetlen és páratlan. Minden elkészített darab egyedi és különleges. A varrás, hímzés technikáinak sokszínűsége a szépérzék kifejezője. Minden kivarrott darabban a gazdasszony szíve, lelke is benne van. Vallomás az asszonyok szorgalmáról, kézügyességéről, ízléséről, és kreativitásáról.
Újra divat a kézművesség. Talán nem is mondtam újat ezzel. Jól emlékszem, hogy körülbelül nyolc-tíz évvel ezelőtt nagyon nehezen lehetett kézműveseket találni, hát még olyat, aki tényleg minőségi alkotásokat készít. Fesztiváljaink miatt szükség volt az ügyes kezű szakemberekre, akik után minden fűszálat meg kellett mozgatni. Szerencsére ez az állapot nagyon gyorsan megváltozott. Az internet nyújtotta…
Kézműves-foglalkozást tartottak a Nagyberegi Tájházban, mely során a csuhé megmunkálását tanulhatták meg az iskolások. A március 4-ei foglalkozásra Mezőváriból érkeztek a fiatalok. Az intézmény minden alkalommal a természetes alapanyagok felhasználásának lehetőségeit igyekszik bemutatni. A most választott csuhé számtalan módon felhasználható, és ha nem is számít ősi mesterségnek, megmunkálása a magyar kultúrkörben mindenképpen több évtizedre vagy…
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kétfordulós pályázatot hirdet a „Magyar kézműves remek” elismerő cím elnyerésére.
Tájegységenként, falvanként változó, hogy a hagyományos kézművesség melyik technikáját, változatát gyakorolják elsősorban a helybeliek. Bereg-vidék a szőtteseiről nevezetes, Nagydobronyban népszerűnek számított a keresztszemes hímzés, Csongoron és Szernyén pedig necceltek. Ám, míg az ez előbbieket ma is sokan ismerik, a helyi szóhasználatban neccnek nevezett rececsipke készítésére egyre kevesebben emlékeznek.
A közelgő ünnep hangulatát idézte a fahéj és a méz terjengő illata a konyhában. Mézeskalács sült a Nagyberegi tájházban, amit előszeretettel kóstoltak, majd pedig díszítettek a kiérkező csoportok. A 2019-es év utolsó foglalkozásai mézeskalácsozással és képeslapkészítéssel teltek.
Az ünnep közeledtével egyre többen keresik fel az ajándékboltokat, vásárolnak szebbnél szebb, ám „mű” dekorációkat. De ne feledjük el, hogy ajándékot természetesen nem csak vásárolni lehet, hiszen a kézzel készített meglepetéseknek mindig sokkal jobban örülnek a megajándékozottak.
Kukoricacsuhéból készítettek babákat a Nagydobronyi Középiskola 2. b osztályának tanulói a helyi népművészeti tanodában november 29-én. A vidám kézművesdélután során kiflisütésre is jutott idő.
Nem mindennapi élményben volt részük a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Általános Iskola második osztályos tanulóinak: a Nagyberegi tájház látta vendégül a kisiskolásokat november 6-án.
End of content
End of content