Egy lassan feledésbe merülő kézműves technika – neccelés a tanodában

Tájegységenként, falvanként változó, hogy a hagyományos kézművesség melyik technikáját, változatát gyakorolják elsősorban a helybeliek.   Bereg-vidék a szőtteseiről nevezetes, Nagydobronyban népszerűnek számított a keresztszemes hímzés, Csongoron és Szernyén pedig necceltek. Ám, míg az ez előbbieket ma is sokan ismerik, a helyi szóhasználatban neccnek nevezett rececsipke készítésére egyre kevesebben emlékeznek.

A nagydobronyi tanoda Nyitott Műhely elnevezésű sorozatának januári alkalmán a neccelés folyamatát ismerhették meg az érdeklődők. A csongori Sándor Irénke néni mutatta meg, hogyan készül cérna és speciális tű segítségével a necc alapját képező háló. Ennek a hálónak a rámára feszítésével, majd minta szerinti kivarrásával állítható elő a necc.

Irénke néni szerint szülőfalujában szinte mindenki tud neccelni, aki elmúlt hatvan. Igaz, hogy évtizedek óta nem gyakorolják már ezt az elfoglaltságot. Pedig jó ötven évvel ezelőtt olyan keresett portéka volt a necceléssel készített csipke, hogy szinte minden házban kötötték a hálós alapot, varrták a mintát. 

A mesterség-bemutatón jelenlévő felnőttek és gyerekek álmélkodva figyelték, milyen fürgén jár Irénke néni kezében a villás, lapos végű necctű. Ujjai megőrizték a régi mozdulatok ritmusát, rutinját. Percek alatt tenyérnyi háló formálódott a keze alatt, szaporította a szemet, aztán meg fogyasztotta, így lett négyzet alakú az alap.

Miközben a hálót készítette, megtudtuk, hogy nemcsak a nők értettek ehhez a kézműves technikához, a férfiak is ügyesen necceltek. Voltak, akiknek a hálókötés jobban ment, mint a kivarrás, tőlük kész alapot lehetett vásárolni.  A méretre készült alapot aztán „stoppolták”, tömöttebb és szellősebb kitöltésekkel hozták létre a minta árnyalatait. Sokféle, jellemzően fehér színű kézimunka készült ezzel a technikával: asztal- és vitrinterítők, drapériák, függönyök, ágyterítők stb. Egy kétszemélyes ágyra való terítőt a gyakorlottabbak két nap alatt készítettek el. A textileket aztán a városi piacokon árulták. Éveken át nagy keletje volt a csongori necceknek, tisztességes áron keltek el, és sok családnak jelentettek biztos bevételt. Aztán változott a divat, megjelentek a textiliparban előállított gyári csipkék, és a kézimunkákat már nem keresték a vevők.

A mai fiatalok hallottak ugyan a neccelésről, de a technika elsajátításhoz kevesekben van elég türelem és kitartás. Az idősebbek körében sem jellemző, hogy a saját örömükre gyakorolnák, pedig Irénke néni szerint a neccelést nem lehet elfelejteni, ha egyszer megtanulta az ember.

A programot a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet valósította meg a Csoóri Sándor Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, és a Hagyományok Háza Kárpátaljai kirendeltségének szakmai partnerségével.

H. T.

Kárpátalja.ma