Zelenszkij: ilyen szövetségesekkel meg fogjuk nyerni a háborút
Ukrajna „maximálisan bízik” a partnereiben.
Ukrajna „maximálisan bízik” a partnereiben.
A lengyel, a cseh és az szlovén politikai vezetők kijevi látogatását reggel a varsói kormányfői hivatal jelentette be.
Tilos a városban külön engedély nélkül közlekedni, kivéve, ha valaki az óvóhelyre tart.
Céljuk, hogy találkozzanak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal kormányfővel – közölte a varsói kormányfői hivatal.
Korábbi jelentések szerint két ember meghalt, hét másik megsebesült.
Három embert kórházba szállítottak.
Az eset március 10-én történt.
Négy orosz helikoptert, öt repülőgépet és egy UAV-t lőttek le az elmúlt nap során.
A főváros központjában már állnak a harckocsiakadályok.
„A csatornák egy ideig nem fognak működni” – áll a közleményben.
End of content
End of content