kirándulás

  • Honismereti kirándulás történelmi vetélkedővel

    A közelmúltban honismereti kiránduláson vettek részt a guti diákok, szülők és tanárok. A mintegy 40 főből álló csapat autóbusza első állomásként a munkácsi várat vette célba. Útközben Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke ismertette annak a történelmi vetélkedőnek az eredményeit, melyben a helyi általános iskola növendékei, a BMG és a Nagyberegi Református Líceum…

  • Osztálykirándulás a Kárpátokba

    Június 12-én tartotta a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium (BMG) két első évfolyama közös kirándulását, melyen a 44 diák mellett tanárok és családtagok (összesen 21 – en) is részt vettek.

  • „Valódi élmény”

    A Beregsomi Református Egyház 2012. május 13-án lehetőséget adott a közösség gyermekei számára, hogy egy kirándulás keretein belül megismerkedjenek személyesen is múltunk, történelmünk néhány ránk maradt örökségével. A hétvégi kiruccanást lelkipásztorunk Jakab Attila és felesége, Jakab Krisztina szervezte, aki egyben a gyerekek hitoktató tanára is.

End of content

End of content