Honismereti kirándulás történelmi vetélkedővel

A közelmúltban honismereti kiránduláson vettek részt a guti diákok, szülők és tanárok. A mintegy 40 főből álló csapat autóbusza első állomásként a munkácsi várat vette célba. Útközben Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke ismertette annak a történelmi vetélkedőnek az eredményeit, melyben a helyi általános iskola növendékei, a BMG és a Nagyberegi Református Líceum guti diákjai vettek részt. A Kárpátalját és a szülőfalut, Gutot érintő 20 kérdésre a legpontosabb válaszokat Peres Dóra (Guti Általános Iskola) és Nagy Barbara (BMG) adták, akik holtversenyben az elsők lettek. Különdíjat, egy szép nagy tortát kapott Balogh Richárd, aki 4. osztályos létére szorgos kutatómunkával a 3. lett a vetélkedésben.

A munkácsi vár nevezetességeinek megtekintése után a kirándulók a Latorca völgyének festői helyeivel ismerkedtek, közben a helyhez kötődő verseket és dalokat adtak elő. Simon Menyhért Munkács című versét Nagy Barbara, Kovács Vilmos Verecke című költeményét pedig Tóth Dávid szavalta el.

A szolyvai emlékparkbani rövid megemlékezést követően a Vereckei-szorost övező hegygerincekben gyönyörködhettek a honismereti kirándulás résztvevői, majd a vereckei honfoglalási emlékműnél kinyilvánították: „őrzői vagyunk még ezeréves lángnak”. A megzenésített Tárczy Andor-verset Peres Dóra adta elő.

A kirándulás, melyet a Gut község 700 éve című program keretében szervezett a KMKSZ helyi szervezete, a beregvári kastély megtekintésével végződött.

A kirándulókat Horkay Sámuel tanár úr kalauzolta végig a történelmi helyeken.

Balogh Attila, 
a KMKSZ Guti Alapszervezetének elnöke
Kárpátalja