Erdei Iskola, Osztálykirándulás a Balatonnál
A Programőr Bt. Pályázatot ír ki „Erdei iskola, Osztálykirándulás a Balatonnál” címmel a Révfülöpön lévő Vakáció Üdülő, Sport Üdülő, Napsugár Üdülő kedvezményes igénybevételére.
A Programőr Bt. Pályázatot ír ki „Erdei iskola, Osztálykirándulás a Balatonnál” címmel a Révfülöpön lévő Vakáció Üdülő, Sport Üdülő, Napsugár Üdülő kedvezményes igénybevételére.
Több mint harminc diák indult útnak a Cserkészliliom a Keresztény Ifjúságért Jótékonysági Alapítvány és a BGA Zrt. támogatásával a CSÚCS-programok 2014 projekt keretein belül, hogy megismerje szűkebb pátriáját.
Napjainkban, mikor a gyerekek figyelmét legjobban a számítógépek és mobiltelefonok világa köti le, különösen fontosnak tartjuk, hogy tanítványaink megismerjék azt a helyet, ahol születtek. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez benyújtott sikeres pályázatunknak köszönhetően iskolánk tanulóinak szakköri foglalkozásokon megismertettük szülőföldünk csodás természetvilágát és rövid történelmét.
November 3. és 6. között már második nagyszabású tanulmányi kirándulását szervezte meg az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar kara.
A Viski 8. Sz. Kölcsey Ferenc Cserkészcsapat november 2-án honismereti kirándulást szervezett, melyen a huszti és a técsői cserkészek is részt vettek.
A Rákóczi Szövetség által meghirdetett október 23-i diákutaztatási pályázat egyik nyertese a Rákóczi Szövetség Nagymuzsalyi Ifjúsági Szervezete lett, melynek támogató tanára Jakab Erika, a KMKSZ Nagymuzsalyi Alapszervezetének elnöke.
A KMKSZ Beregújfalui Alapszervezete honismereti kirándulást szervezett október 19-én. A túrán részt vett a tiszacsomai és a badalói alapszervezet is.
A KMKSZ Tiszaásványi Alapszervezete idén februárban pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alaphoz A magyar történelem korszakai – Árpád-vonal címmel.
Kárpátalja magyar történelmi emlékhelyeinek felkeresését és megismerését tűzte ki céljául a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Guti Alapszervezetének elnöksége, s ennek fényében múlt vasárnap, július 27-én több emlékhelyre is ellátogatott egy 50 főből álló lelkes csoport, amelyben a gutiakon kívül magyarországi és szlovákiai vendégek is voltak.
A kárpátaljai Tourinform kirándulást szervez a Hoverlára július 19-én.
End of content
End of content