Kisebbségi lét és identitástudat
Békéscsabán az MTVA Kós Károly Kollégiuma október 13-a és 15-e között konferenciát szervezett Kisebbségi Lét és Identitástudat a Kárpát-medencében címmel.
Békéscsabán az MTVA Kós Károly Kollégiuma október 13-a és 15-e között konferenciát szervezett Kisebbségi Lét és Identitástudat a Kárpát-medencében címmel.
Jóváhagyta a kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának a Szlovákiában élő kisebbségek helyzetéről szóló jelentését szerdai ülésén Robert Fico kabinetje, a felvidéki magyarság politikai érdekképviselete szerint azonban a jelentés hiányos, és illuzórikus képet fest.
Minap Kárpátalján jártak a Legfelsőbb Tanács emberi jogi, kisebbségi és nemzetiségközi kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának tagjai.
Kárpátalján tartott kihelyezett ülést október 2-án az ukrán parlament emberi jogi, kisebbségi és etnikumközi bizottsága.
Gyűjtőhonlapot indítanak pozsonyi magyar szervezetek, ahol a „Hungarian-friendly” pozsonyi helyszíneket szedik össze egy csokorba.
Szlovákiában a magyar diákklubok gólyatábort szerveznek az egyetemi tanulmányaikat ősszel megkezdő fiatalok számára.
Szeptember 12–13-án 15. alkalommal rendezik meg a Szülőföldem szép határa elnevezésű kisebbségi televízió- és rádióműsorok fesztiválját.
Az államhatárokon kívül élő kisebbségi nemzeti közösségekkel való kapcsolattartásról Párizsban rendezett miniszteri szintű nemzetközi konferencia szünetében nyilatkozva Németh Zsolt azt a reményét fogalmazta meg, hogy Magyarországon az anyaországi felelősségtudat tovább fog erősödni a jövő évi választások után, amikor a határon túli nemzeti közösségeknek már képviselői is lesznek a parlamentben.
A kulturális sokszínűség védelmének fontosságát és az anyanyelv megőrzésének jogát hangsúlyozta kedden zárult romániai látogatása során Bogyay Katalin, az UNESCO közgyűlésének elnöke, Magyarország UNESCO-nagykövete.
A végzős ukrajnai középiskolásoknak idén több mint 25 százaléka adott be kérelmet, hogy kisebbségi nyelven írhassa meg a teszteket – közölte az ukrán oktatási miniszter.
End of content
End of content